Kedvenc évelőim: A mirigyes pereszlény

Nehéz ezzel a névvel jó marketinget csinálni ennek a szuper évelőnek. Míg a gyöngyikés gyepliliom eladja magát csak a nevével, addig szegény mirigyes pereszlény a sor végére szorul.

Ki kellene neki találni valamilyen új nevet, amivel jobban elterjedhet, mert ez a mostani valamiféle gonosz, csúnya, kis teremtésre emlékeztet, aki egy odúban lakik és sokat káromkodik. 🙂

A mirigyes pereszlény (Calamintha nepeta) egy nagyon bájos, meglehetősen sokáig virágzó, alacsony növény, mely Európában is honos.

Szuperereje a 3 hónapig tartó virágzáson kívül az, hogy a virágai színváltósak, ahogy hidegedik az időjárás, és megyünk bele az őszbe, a virágok színe egyre erősebben lilás árnyalatot vesz fel. A beporzóknak egy mennyország!

Került belőle a prérikertembe is, mert nagyon jó “kitöltő növény“, és jól mutat a karakteresebb évelőkkel pl. a kasvirággal vagy Allium ‘Summer Beauty’ díszhagymával.

Mirigyes pereszlény - Calamintha nepeta ssp. nepeta
Július végén a mirigyes pereszlény a kertünkben

Amit tudni érdemes a mirigyes pereszlényről

TalajJó vízáteresztő talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes.
pH: semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, enyhén árnyékos fekvés.
VízigényAlacsony
SzárazságtűrőIgen
VirágaFehér – lila – nyáron és ősszel (július – október)
Magasság30-60 cm
Szélesség30-60 cm
Télállóságtélálló -15 fokig
GondozásNagyon fontos, hogy sovány és jó vízelvezetésű talajba ültessük. Tavasszal kell visszavágni az elszáradt virágszárakat.
SzaporításDugványozással vagy magvetéssel tavasszal.
VeszélyességNincs, fűszernövény.
Növények, amikkel jól mutat társításbanÜrömfélék (Artemisia), Nagyvirágú tisztesfű (Stachys monieri), Kúpvirágok (Rudbeckia), Díszgyertya (Gaura),  Izsópfüvek (Agastache), Szamárkenyér fajták (Echinops), Bíbor kasvirág (Echinacea)Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Veronikafélék, Cickafark (Achillea)Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina)Díszcsorba (Liatris spicata),  Zsálya (Salvia)Macskahere (Phlomis),  Kékszakáll (Caryopteris), Őszirózsák (Aster / Eurybia), Őszi nyúlfarkfű (Sesleria autumnalis)Árvalányhaj (Stipa), Macskamenta (Nepeta), Varjúhájak (Sedum)
Mirigyes pereszlény - Calamintha nepeta ssp. nepeta
A 2022-es aszályban és hőségben elégtek a kasvirágok fejei, de mellette a pereszlény még mindig tart (2022. augusztus 8.)

A mirigyes pereszlény gondozása

A mirigyes pereszlény alacsony gondozási igényű növény.

Teljes napon virágzik a legszebben, de ha enyhe árnyékba ültetjük, akkor inkább leveleket fejleszt. Ez akkor jön jól, ha fűszerként szeretnénk használni leveleit.

Nagy odafigyelést nem igényel, de van két dolog, amit elronthatunk: a varjúhájakhoz hasonlóan nem szabad túlöntözni, sem túltápozni, mert akkor kidől, elfekszik.

A mentafélék közé tartozik, levele nagyon kellemesen aromás, salátákat , italokat ízesítenek vele.

A mediterrán régióból származik, de teljesen télálló. Tavasszal kell visszavágni az elszáradt szárakat. Mivel magról nagyon jól szaporodik, így ha nem szeretnénk, hogy magot szórjon, levághatjuk ősszel is a szárakat.

A Calamintha nepeta ssp. nepeta alfaj nem szaporodik magról, ezért ez kifejezetten alkalmas közterekre vagy ott, ahol nincs energia vagy idő a ritkításra. (A képeken ez a fajtája van.)

Mirigyes pereszlény - Calamintha nepeta ssp. nepeta
Apró, fehér virágok tömegben nyílnak, és nem pihennek

A mirigyes pereszlény szaporítása

Alapvetően nagyon jól szaporodik magról (a fenti kivételtől eltekintve), ezért tavasszal magvetéssel nagyon könnyen szaporítható. Vékonyan be kell fedni a magokat palántafölddel és 16-20 fokos hőmérsékleten 2-3 hét alatt csírázik ki.

Dugványozással is szaporíthatjuk, ezt tavasszal tegyük, mikor a növénynek az új hajtásai 15-20 cm-esek. A szokásos technikával csináljuk, azaz levágunk egy 10-15 cm-es hajtást, melynek szárán levágjuk a leveleket, csak a hajtásvégen hagyunk meg párat. A dugványokat félig nedves palántaföldbe dugjuk, és folyamatosan nedves, félárnyékos,védett környezetet biztosítunk számukra. Pár hét alatt így új növényeket kaphatunk.

Mirigyes pereszlény - Calamintha nepeta ssp. nepeta
Kicsit vadabb környezet árvalányhajjal és ürömmel, jobb oldalt egy ernyős verbéna

A mirigyes pereszlény fajtái

Mindig kérdés, hogy hol és mi kapható a boltokban, de ezeket a fajtákat nagy valószínűséggel be tudjátok szerezni. Kérni kell az árudát, hogy rendeljen. 🙂

Calamintha nepeta ssp. nepeta

Ez egy magról nem szaporodó alfaj kezdetben fehér majd lilásodó virágokkal. Ebben a prérikertes videómban is megnézhetitek, de itt egy rövidebb is.

@kertikalauz

Szuperül bírja a szárazságot! Csodás évelő furcsa névvel! #calamintha #calaminthanepeta #mirigyespereszlény

♬ original sound – kertikalauz

Calamintha nepeta ‘Blue Cloud’

Lilás virágú fajta, mely kissé légiesebb virágzattal rendelkezik.

Calamintha nepeta ‘Marvelette Blue’

2016-ban Fleurselect aranyérmes. Kékes virágú, kompakt változat.

Calamintha nepeta ‘Marvelette White’

2016-ban Fleurselect aranyérmes. Fehér virágú, kompakt változat.

Calamintha nepeta ‘Marvelette White’ a kertünkben – 2022. október 7.

Nagyvirágú pereszlény – Calamintha grandiflora

Félárnyékot igénylő, rózsaszín virágú pereszlény, mely kapható tarka levéllel is.

Galéria a Pinteresten

Kattints a Mirigyes pereszlény feliratra, és betöltődik a galéria.

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek