Csodás füvek: A prémes gyöngyperje

Tavaly vásároltam egy tő prémes gyöngyperjét (Melica ciliata), mert korábban olvastam róla a könyveimben és nagyon tetszett. Ráadásul a neve olyan előkelő, hogy ki ne szeretne belőle a kertjébe? 🙂

Gond nélkül túlélte ezt a száraz telet és tavaszt, és szépen kihajtott. A prémes gyöngyperje gondozása természetesen, mint a legtöbb fűfélénél is, nem nagy kaland.

Két dolog, amire az esetek nagy többségében oda kell figyelni a füveknél, az a jó vízelvezetésű talaj, és a kellően napos fekvés. Árnyékban vagy nedves talajokban kifekszenek, nem virágoznak.

Nagyon érdekesen fejlődött a Melicám, folyamatosan változott. Először úgy festett, mint egy fűcsomó, aztán megjelent a virágzat, de továbbra is egy kóbor fűcsomó képét mutatta. Viszonylag függőlegesen nőtt, nem hasonlított az internetes képekre. Agyaltam is rajta, hogy ebből hogy lesz az a pufi, szőrös kalász, de bíztam a természetben.

Június 10. utáni napokban elkezdett prémesedni a gyöngyperje, és igazán mutatóssá vált. És elkezdett már előtte kissé széthajlani a kis fűcsomó, megszűnt a szigorúan vertikális megjelenése. (Ebben lehet, hogy szerepet játszott az is, hogy nagyon sok eső volt az elmúlt időszakban.)

Nagyon jól áll neki a napfény, szinte világít, mikor háttérfényt kap.

A prémes gyöngyperje egy rövid életű évelő, de kezelhetően újraveti magát, így rétek kialakításához is megfelelő.

Amit tudni érdemes a prémes gyöngyperjéről

TalajJó vízáteresztő talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes
pH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés
VízigényAlacsony
SzárazságtűrőIgen
VirágaFehér – nyáron (június – augusztus)
Magasság50-60 cm
Szélesség30-60 cm
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásNyári aszályos időkben heti egy alapos öntözést meghálál. Nem bírja az agyagos, nedves talajokat. Pangó vizes talajokban télen kipusztul. Február végén kell visszavágni.
SzaporításŐsszel tőosztással, őszi magvetéssel szabadföldbe.
VeszélyességNincs feljegyzés róla.
Növények, amikkel jól mutat társításbanÜrömfélék (Artemisia), Nagyvirágú tisztesfű (Stachys monieri), Kúpvirágok (Rudbeckia), Díszgyertya (Gaura), Izsópfüvek (Agastache), Szamárkenyér fajták (Echinops), Bíbor kasvirág (Echinacea)Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Pompás varjúháj (Sedum vagy Hylotelephium) Veronikafélék, Cickafark (Achillea), Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina), Díszcsorba (Liatris spicata), Zsálya (Salvia)

Képek a prémes gyöngyperje fejlődéséről

Őszi képem még nincs, majd az instagramon biztosan osztok meg róla fotót.

Inspirációs képek a prémes gyöngyperjéhez

Oszd meg, ha tetszett!

Iratkozz fel!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek