Kedves, aranyos hagymás, mely nagyon hasonlít a hóvirágra. Lehet, hogy ezért sem olyan ismert a tőzike, mert sokan hóvirágnak hiszik. A virágai fehérek apró zöldes-sárgás foltokkal a szirmok végén. Formájuk kis harangra emlékeztet, melyek a szárak végén lengedeznek. A hagymás növények gondozása általában nem nehéz, és így van ez a tőzikével is.
Magyarországon a természetben található tőzikék védettek!
Két tőzikét szeretnék bemutatni nektek!
A tavaszi tőzike – Leucojum vernum
A tavaszi tőzike tél végétől korai tavaszig nyílik, hasonlóan a hóvirághoz. Levelei fényesek és hosszú, szíj alakúak, szárai végén 1-2 virág fejlődik. 20-25 cm magasra növő hagymás növény, amelynek hagymái mérgezőek. Nem agresszívan, de idővel elszaporodik a kertben, ha megfelelő neki a környezet. Nedves talajú helyeket jól tolerálja, pont emiatt természetes tavak szélén csodásan megél.
Lombhullató fák, bokrok tövében nagy tömegben csodásan mutat. Félárnyékos, esetleg napos fekvést kedvel, ahol a talaj kellően nedves és szerves anyagban dús. Virágágyásokban, ágyásszéleken is nagyon jól mutat, a legszebb hatás érdekében, minimum 15 hagymát ültessünk egy csoportba. Ültetési mélysége 8-10 cm, ültetési távolsága 6-8 cm .
Ha nagyon sok hagyma van egy kupacban, elmaradhat a dús virágzás, és csak leveleket fejleszt. Ilyenkor ültessük szét ősszel, hogy több virágot hozzon tavasszal.
Amit tudni érdemes a tavaszi tőzikéről (Leucojum vernum)
| Talaj | Nedves, de jó vízelvezetésű talaj. Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes. pH: savas, semleges, lúgos. |
| Fényigény | Napos fekvés, félárnyékos fekvés |
| Vízigény | Átlagos |
| Szárazságtűrő | Nem |
| Virága | fehér zöldessárga foltokkal – tél végén, tavasszal (február, március) |
| Magasság | 15-25 cm |
| Szélesség | 15-25 cm |
| Télállóság | télálló -15 fokig |
| Gondozás | Hagymáit napos helyre ültessük. Ne vágjuk le az elnyílt virágokat, hagyjuk természetesen visszahúzódni. |
| Szaporítás | Fiókhagymák szétválasztásával ősszel, magról tavasszal. |
| Veszélyesség | Mérgező. |
| Növények, amikkel jól mutat társításban | Hunyor (Helleborus), Hóvirág (Galanthus), Recéshagymájú Nőszirom (Iris reticulata), Téltemető (Eranthis hyemalis), Nárcisz (Narcissus), Ciklámen (Cyclamen), Csillagvirág (Scilla), Csinos szellőrózsa (Anemone blanda), Krókusz (Crocus), Örmény gyöngyike (Muscari armeniacum) |
A nyári tőzike – Leucojum aestivum
Ugyan az elnevezés azt sugallja, hogy egy nyáron virágzó hagymással van dolgunk, de a nyári tőzike is tavasszal virágzik. 🙂 Áprilisban és májusban hozza virágait hosszú szárak végén. Ez a faj magasabbra nő, mint a tavaszi tőzike, és a szárakon 4-8 harang alakú virágot hoz.
Természetes hatású kertekben jól mutat tömegben ültetve. Ültetési mélysége 10-12 cm, távolsága 8-10 cm.
Amit tudni érdemes a nyári tőzikéről (Leucojum aestivum)
| Talaj | Nedves, de jó vízelvezetésű talajban érzi jól magát. Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes. pH: savas, semleges, lúgos. |
| Fényigény | Napos fekvés, félárnyékos fekvés |
| Vízigény | Átlagos |
| Szárazságtűrő | Nem |
| Virága | fehér zöldessárga foltokkal – tavasszal (április, május) |
| Magasság | 30-60 cm |
| Szélesség | 15-25 cm |
| Télállóság | télálló -15 fokig |
| Gondozás | Hagymáit napos helyre ültessük. Ne vágjuk le az elnyílt virágokat, hagyjuk természetesen visszahúzódni. |
| Szaporítás | Fiókhagymák szétválasztásával ősszel, magról tavasszal. |
| Veszélyesség | Mérgező. |
| Növények, amikkel jól mutat társításban | Hunyor (Helleborus), Hóvirág (Galanthus), Recéshagymájú Nőszirom (Iris reticulata), Téltemető (Eranthis hyemalis), Nárcisz (Narcissus), Ciklámen (Cyclamen), Csillagvirág (Scilla), Csinos szellőrózsa (Anemone blanda), Krókusz (Crocus), Örmény gyöngyike (Muscari armeniacum) |
Kereskedelmi forgalomban egy nagyon magas, 50-60 cm magas változata kapható leginkább, melynek neve a ‘Gravetye Giant’.
Kép: https://coolplants.com
Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!
Összeállítottam egy ütős anyagot a kerttervezés alapjairól. Ha magad szeretnéd tervezni a kerted, vagy ha tervezőt kérsz meg rá, akkor is hasznodra válhat.
63 oldalnyi jótanács ingyen!
Kérd most a segédletet pdf formátumban, amíg ingyenes! Ne maradj le róla.
Értesülj elsők közt az új tartalmakról! Tanuljunk a növényekről együtt!
Te is szép kertet szeretnél, ahol öröm kikapcsolódni?
Kerttervezés és tanácsadás a Kerti kalauz írójától, Torsán Lillától
Te is olyan kertet szeretnél, ahol öröm időt tölteni, de nem tudod, hogyan hozd létre?
Van már kerted, de valahogy azt érzed, hogy nem az igazi?
Hogyan lesz olyan a kerted, aminek nem kell a rabszolgája legyél és alacsony fenntartással is szép?
Nem tudod, hogy milyen növényeket válassz a kertedbe és hova ültesd őket?
Vagy épp minden növény tetszik, és folyton vásárlod is őket, de a kert mégsem olyan, amilyennek elképzelted?
Jó hírem van számodra, ugyanis nagyon jó helyen jársz a problémáddal, ha ezeket a sorokat olvasod!
Sok év tapasztalattal a hátam mögött könnyen és gyorsan megtaláljuk együtt a számodra legpraktikusabb és legkellemesebb kertet! A te igényeidre szabunk mindent, és elkerüljük a leggyakoribb hibákat, amiket egy kezdő kertbarát elkövethet.
Keress meg, ha nem boldogulsz egyedül a kert kialakításával!
Hívj most, ne halogasd tovább a kerted szépítését! Élvezd mihamarabb a kertben töltött időt!
Torsán Lilla – +36 30 352 3480 – kertikalauz@gmail.com
Kapcsolódó cikkek
