Az ezerarcú zsálya gondozása 1. – Salvia

Őszintén bevallom, zsályafüggő és zsályagyűjtő vagyok. A kertembe eddig több, mint 10 féle zsályát ültettem. Sokat kísérleteztem velük, átteleltettem kint a kertben olyan fajokat, amiket elvileg nem lehet vagy nagyon nehéz. Szeretném megosztani veletek a zsálya gondozásával kapcsolatos tapasztalataimat, és megmutatni nektek, hogy a zsályák milyen csodálatos növények!

Most a bőség zavarában vagyok, mert annyi zsálya van, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. Na jó, tudom: a ligeti zsálya lesz az első. 🙂

A ligeti zsálya (Salvia nemorosa) gondozása

A ligeti zsálya egy nagyon hálás növény, ami homokos talajban, napon érzi jól magát. Intenzív lila, kék, bordós és fehér színekben pompáznak virágai május-június hónapokban, de ősszel újra másodvirágzásba kezd. Kompakt méretű, 40-50 cm magas és széles bokorrá fejlődik, csoportosan ültetve mutat jól.

Az én javaslatom az, hogy több különböző színárnyalatot ültessetek egymás mellé és minimum 3 tövet. Az első virágzás után visszavághatjuk az elnyílt virágokat, ilyenkor kicsit intenzívebb lesz a másodvirágzás, de visszavágás nélkül is szépen mutat az ágyásokban.

Ültetéskor arra figyeljünk, hogy megfelelő vízelvezetésű közegbe ültessük. Nagyon agyagos talajoknál kvarchomokot keverjünk a földhöz.

Amit tudni érdemes a ligeti zsályáról

TalajJó vízáteresztő, átlagos kerti talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes
PH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényAlacsony
SzárazságtűrőIgen
Virágafehér-kékes-lila-rózsaszín-bordós – tavasz, nyár és ősz (május-október)
Magasság40-90 cm
Szélesség40-60 cm
Télállóságtélálló -20 fok alatt
GondozásNyári aszályos időkben heti egy alapos öntözést meghálál, de a pangó vizet nem bírja. Virágzás után vissza lehet vágni az elnyílt virágokat, hogy serkentsük a másodvirágzást.
Február végén szoktam a tövétől 4-5 cm-re visszavágni.
SzaporításTavasszal tőosztással vagy magról, júniusban dugvánnyal szaporítható.
A steril hibridek magról nem.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKúpvirágok (Rudbeckia), Díszgyertya (Gaura), Szamárkenyér (Echinops), Bíbor kasvirág (Echinacea), Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Pompás varjúháj (Sedum vagy Hylotelephium) Veronikafélék, Cickafark (Achillea), Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina), Díszcsorba (Liatris spicata), Sédkender (Eutrochium), Vesszős köles (Panicum), Varfű (Knautia), Vérfű (Sanguisorba), Csinos árvalányhaj (Stipa), Özönfű (Sporobolus)

A ligeti zsálya legmegbízhatóbb fajtái

A ligeti zsályák közé sorolom a magról is terjedni képes fajokat és a réti zsályával (Salvia pratensis) keresztezett, általában steril (magról nem szaporodó) hibrideket is (S. x sylvestris). Az itt felsorolt hibrid zsályák gondozása nem tér el az alapfajokétól.

Méretek:
alacsony bokor – 30-45 cm
közepes méretű bokor – kb 50-65 cm
magas bokor – kb 70-90 cm

  • Salvia nemorosa ‘Caradonna’ – keskeny, lila virágok, szürkészöld levelek
  • Salvia nemorosa ‘Maynight’ vagy ‘Mainacht’ – alacsony bokor, sötétlila virágok, sötétzöld levelek
  • Salvia x sylvestris ‘Viola Klose’ – alacsony bokor, teltebb, sötétlila virágok, sötétzöld levelek
  • Salvia nemorosa ‘Wesuwe’ – korai virágzás, karcsú, liláskék virágok, hosszú ovális levelek
  • Salvia nemorosa ‘Amethyst’ – magas bokor, rózsaszín virágok, hosszú, ovális levelek
  • Salvia nemorosa ‘Puszta Flamme’ – közepes méretű bokor, széles buzogányos virág (rózsaszín murvalevelek virágok nélkül), sötétzöld levelek
  • Salvia x sylvestris ‘Blauhügel’ – alacsony bokor, kékeslila virágok, középzöld levelek
  • Salvia x sylvestris ‘Schneehügel’ – alacsony bokor, fehér virágok, középzöld levelek
  • Salvia nemorosa ‘Porzellan’ – kékesfehér virágok, keskeny, ovális levelek
  • Salvia nemorosa ‘Brightness’ – közepesen magas bokor, rózsaszín virágok, lilásrózsaszín murvalevelekkel
  • Salvia nemorosa ‘Crystal Blue’ – őszi virágzású, közepesen magas bokor, égkék virágokkal
  • Salvia x sylvestris ‘Dear Anja’ – kék virágok fehér alsó ajakkal
  • Salvia nemorosa ‘Fornecett Dawn’ – nagyon apró, halvány rózsaszín virágok
  • Salvia nemorosa ‘Lubecca’ – alacsony bokor, sötétlilás-kékes virágok
  • Salvia nemorosa ‘Lye end’ – nagy bokor, liláskék virágok
  • Salvia nemorosa ‘Ostfriesland’ – közepesen nagy bokor, sötét liláskék virágok
  • Salvia x superba ‘Rubin’ – középmagas, nyurga alkat, rubin színű virágok, középzöld levelek
  • Salvia x sylvestris ‘Rügen’ – alacsony, korai virágzású, kékes lila virágok
  • Salvia nemorosa ‘Superba’ – magas bokor, sötét liláskék virágok
  • Salvia x sylvestris ‘Tänzerin’ – közepesen magas bokor, sötét liláskék virágok

Az orvosi zsálya vagy kerti zsálya (Salvia officinalis) gondozása

Az orvosi zsálya fás ágaival inkább cserje besorolású, és metszés nélkül általában termetes méretűre is megnő. Gyógy- és fűszernövényként is használt zsálya a régi, magyar kertek növénye is.

Igényeit tekintve azonos a ligeti zsályával, szárazabb talajok és napos ágyások jelentik neki az ideális környezetet. Télálló, ráadásul jellegzetesen ráncos, kellemes aromájú levelei télen is megmaradnak. A virágzás után kell alaposan visszametszeni, hogy ne formátlanodjon el, vagy nője túl a helyét. Könnyen szaporodik magról, és a földhöz érő ágak is rendszerint legyökereznek.

Amit tudni érdemes az orvosi zsályáról

TalajJó vízáteresztő, átlagos kerti talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes
PH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényAlacsony
SzárazságtűrőIgen
Virágafehér-kékes-lila-rózsaszín – nyár (június-július)
Magasság50-100 cm
Szélesség50-100 cm
Télállóságtélálló -15 fokig
GondozásNyári aszályos időkben heti egy alapos öntözést meghálál.
Virágzás után és esetleg tavasszal lehet metszeni.
SzaporításTavasszal magról, júniusban dugvánnyal szaporítható.
Legyökerezett ágakkal is.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKúpvirágok (Rudbeckia), Díszgyertya (Gaura), Szamárkenyér (Echinops), Bíbor kasvirág (Echinacea), Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Pompás varjúháj (Sedum vagy Hylotelephium) Veronikafélék, Cickafark (Achillea), Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina), Díszcsorba (Liatris spicata), Sédkender (Eutrochium), Vesszős köles (Panicum), Varfű (Knautia), Vérfű (Sanguisorba), Csinos árvalányhaj (Stipa), Özönfű (Sporobolus)

Az orvosi zsálya fajtái

Ebből is rengeteg fajta elérhető a kertészetekben, így csak néhányat említek név szerint.

  • Salvia officinalis ‘Albiflora’ – fehér a virága
  • Salvia officinalis ‘Berggarten’ – széles, szürke levelek, alacsony termet, alig virágzik
  • Salvia officinalis ‘Purpurascens’ – lila levélszínű
  • Salvia officinalis ‘Rosea’ – rózsaszínű a virága
  • Salvia officinalis ‘Würzburg’ – robusztus felépítésű, 60 cm magas, liláskék virágú
  • Salvia officinalis ‘Kew Gold’ – sárga színű a levele
  • Salvia officinalis ‘Icterina’ – sárga szélű, zöld közepű a levele
  • Salvia officinalis ‘Tricolor’ – sárga és zöld színű a levele, de az új hajtások rózsaszínes lilák

A gyűrűs zsálya gondozása (Salvia verticillata)

A gyűrűs zsálya virágai nagyon különlegesek, a száron egymás felett, sugaras szerkezetben nőnek. Úgy festenek, mintha nagy gyöngyöket fűztünk volna fel egy rúdra. Zöldesszürke levelei felett a virágok egész nyáron nyílnak. Közepesen száraz talajt kedvel, és sok-sok napsütést. Ágyszegélyben nagyon szépen mutat. A gyűrűs zsálya Európában honos növény.

Gyűrűs zsálya gondozása
Gyűrűs zsálya – Salvia verticillata

Amit tudni érdemes a gyűrűs zsályáról

TalajJó vízáteresztő, átlagos kerti talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes
PH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényAlacsony
SzárazságtűrőIgen
Virágafehér-lila-rózsaszín-bordós – nyár és ősz (június-szeptember)
Magasság40-60 cm
Szélesség40-60 cm
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásNyári aszályos időkben heti egy alapos öntözést meghálál.
Virágzás után lehet visszavágni.
SzaporításTavasszal tőosztással vagy magról, júniusban dugvánnyal szaporítható.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKúpvirágok (Rudbeckia), Díszgyertya (Gaura), Szamárkenyér (Echinops), Bíbor kasvirág (Echinacea), Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Pompás varjúháj (Sedum vagy Hylotelephium) Veronikafélék, Cickafark (Achillea), Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina), Díszcsorba (Liatris spicata), Sédkender (Eutrochium), Vesszős köles (Panicum), Varfű (Knautia), Vérfű (Sanguisorba), Csinos árvalányhaj (Stipa), Özönfű (Sporobolus)

A gyűrűs zsálya fajtái – kertészeti változatok

  • Salvia verticillata ‘Purple Rain’ – Csodás, látványos virágú fajta lila virágokkal és mályvás fellevelekkel
  • Salvia verticillata ‘Alba’ – piszkosfehér virágú, nem túl dekoratív fajta
  • Salvia verticillata ‘Smouldering Torches’ – felfelé törő ágai a virágzás után is lilás színűek, “parázsló fáklya” magyarul a neve

Érdekesség, hogy a változatok magjaiból az alapfaj nevelhető, így csak dugványozással vagy tőosztással szaporíthatóak.


Az enyves zsálya gondozása (Salvia glutinosa)

A kivétel erősíti a szabályt, ahogy mondani szokták. Ez a zsálya jelentősen eltér igényeiben az előzőektől. Ez a zsálya Közép-Európa árnyékos, nedves és meszes talajú területein él.

Levelei és virágai ragacsosak, innen kapta nevét. Nagy termetű, évelő növény, mely akár 100 cm magasra is megnő. Virágszíne is meglepő, ugyanis sárga barnás árnyalatokkal. Késői, október-novemberi virágzása és durva, majdnem háromszögletű levelei nagyon izgalmas elemeket visznek be a többnyire finom levélzettel rendelkező (fél)árnyékos beültetésekbe.

Enyves zsálya gondozása
Enyves zsálya – Salvia glutinosa
Kép: By Konrad Lackerbeck – Own work, CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=7365180

Amit tudni érdemes az enyves zsályáról

TalajNedves, jó minőségű, enyhén meszes talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes
PH: savas, semleges, lúgos
FényigényFélárnyékos fekvés.
VízigényMagas
SzárazságtűrőNem
Virágasárga barnás árnyalatokkal – ősz (október-november)
Magasság50-100 cm
Szélesség20-50 cm
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásFélárnyékos, nedves talajú helyre ültessük.
Virágzás után lehet visszavágni.
SzaporításTavasszal tőosztással vagy magról, júniusban dugvánnyal szaporítható.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanGyepes sédbúza (Deschampsia cespitosa ‘Goldtau’), Szívvirág (Dicentra), Erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas), Tündérvirág (Epimedium), Gyöngyikés gyepliliom (Liriope muscari)

És még korántsem értem a listám végére. Egy következő cikkben folytatom a zsályák bemutatását, amiben szerepel az őszi zsálya, az ánizsillatú amistad zsálya és a muskotályzsálya. Kattints a linkre a folytatáshoz!

Az ezerarcú zsálya gondozása 2. rész

Képek a pinteresten

Összegyűjtöttem nektek képeket a fent említett zsályákról, ha rákattintotok a “Follow on Pinterest” feliratra, betöltődik az album. Jó nézelődést!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek