A füzérajak gondozása, szaporítása – Physostegia

Milyen elegáns neve van ennek a növénynek, de hát a megjelenése is igen előkelő. Fehér vagy rózsaszínes virágai alulról felfelé nyílnak, egymás alatt sorakoznak, mint apró szájak. A bimbók gyöngysorra emlékeztetnek. A füzérajak (Physostegia virginiana) Észak-Amerikában honos növény, ezért kiválóan télálló. Nagyon jól bírja az agyagos talajt, ez a szuperereje.

Az amerikaiak engedelmes növénynek hívják, mert a virágokat jobbra, balra lehet hajtogatni és a virág úgy is marad, nem ugrik vissza. Engedelmesen marad abban az irányban, amibe hajtottuk.

Virágzási ideje viszonylag hosszú, 4-6 hét, vágott virágnak is használják.

Nagyon klassz növény abból a szempontból is, hogy erős szárai mereven felfelé állnak, nem igényelnek támasztékot. Egyedül nagyon tápdús talajon hajlamos dőlésre.

A füzérajak gondozása szerencsére nem igényel túl nagy szakértelmet. 🙂

Amit tudni érdemes a füzérajakról

TalajJó vízáteresztő, nedves talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes, agyagos.
pH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőNem
Virágafehér – rózsaszín – világoslila – nyáron virágzik (július – augusztus)
Magasság30-60 cm
Szélesség30-60 cm
Télállóságtélálló -20 fok alatt is
GondozásNyári aszályos időkben heti egy-két alapos öntözést igényel.
Február végén, március elején szoktam visszavágni.
SzaporításTőosztással vagy dugvánnyal tavasszal vagy magról.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKúpvirág (Rudbeckia), Díszgyertyák (Gaura sp.)Izsópfű (Agastache), Rózsák (Rosa), Japán vérfű (Imperata cylindrica), Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Veronikafélék (Veronica), Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea)Hegyi menta (Pycnanthemum). Méhbalzsam (Monarda), Sédkender (Eutrochium), Bugás lángvirág (Phlox paniculata), Léggömbvirág (Platicodon)

A füzérajak gondozása – Physostegia virginiana

A füzérajak rizómás növény, és elég intenzíven terjed, ha számára megfelelő körülményeket talál. Nedves, mérsékelten tápdús talaj és napi minimum 4 óra napsütés. Nálam száraz, homokos talajon, félárnyékban él, itt inkább megbízhatónak mondanám, mint agresszívnak.

Ha nagyon elterjedne, tavasszal érdemes kiásni a felesleges új hajtásokat.

Nekem nagyon tetszik a virágzata, jól társítható hozzá bármilyen virágforma. Nálam lila léggömbvirág és izsópfű a szomszédja.

Múlt évben beszereztem rózsaszínt is, de az kicsit árnyékosabb részen van, és még nem virágzik, három hajtást hozott. Szóval abszolút az a tapasztalatom, hogy kicsit kevesebb víz, kicsit kevesebb nap és máris megzaboláztuk a rizómákat. 🙂

A füzérajak szaporítása

A füzérajakot többféleképpen szaporíthatjuk: tőosztással, magról hideghatással és dugvánnyal.

Tőosztani tavasszal jobb, mert ugyan ősszel is lehet, de ott még az új hajtások nem fejlődtek ki, nem látjuk mekkora is lesz a növényünk tavasszal.

Dugványozni tavasszal az új hajtásokkal érdemes, 7-8 cm-es hajtásvégekről vágjuk le a leveleket és tűzzük a dugványokat palántaföldbe. Tartsuk folyamatosan nedvesen a földjét, de ne álljon vízben. Dugványozásnál a leggyakoribb hiba a dugvány kirohasztása.

Magról is nevelhetünk füzérajakot, a magvetést vagy tél végére vagy nyár végére időzítsük. Ilyenkor csak a palántaföld tetejére szórjuk a magokat, és kissé belenyomjuk. Kell a csírázáshoz fény, így semmiképpen se takargassuk be földdel. 3-4 hét alatt kicsírázik, majd további 4-6 hétig nevelgessük a növényünket cserépben. Tavasszal a fagyok elmúltával ültessük ki, ősszel pedig védett helyre tegyük, téli takarással.

A füzérajak gondozása - Physostegia virginiana
A füzérajak – Physostegia virginiana ‘Alba’

Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!

Iratkozz fel!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek