Kedvenc évelőim: A díszcsorba – Liatris

Kevés ilyen oszlopszerű virágzattal rendelkező növényt ismerek. Éppen ezért a díszcsorba különlegesnek számít a virágok között, amit remekül használhatunk a kertünk feldobására. A díszcsorba gondozása igen kevés időt igényel, cserébe nagyon látványos a nyári kertben. Ősszel pedig barnás, bolyhos oszlopaival függőleges struktúrát visz az ágyásokba.

Ez az Észak-Amerikából származó, gumós növény teljesen télálló, és napos fekvésben érzi jól magát. Talajra nem igényes, de a jó vízelvezetést megköveteli, mert sajnos pangó vizes területeken kirohad.

Négy díszcsorbát szeretnék nektek bemutatni, a fajspecifikus különbségeket majd ki fogom emelni. Mivel a leginkább a füzéres díszcsorba az elterjedt és ez el is érhető, ezért ez lesz most a középpontban.

Amit tudni érdemes a füzéres díszcsorbáról

TalajJó vízáteresztő talajban érzi jól magát.
Típus: Homokos, vályog, meszes, agyagos.
pH: savas, semleges, lúgos
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőIgen
Virágafehér – rózsaszín – lila – nyáron virágzik (július – augusztus)
Magasság50-70 cm
Szélesség30-60 cm
Télállóságtélálló -20 fok alatt is
GondozásNyári aszályos időkben heti egy alapos öntözést igényel.
Február végén, március elején szoktam visszavágni.
SzaporításTőosztással 3-4 évente tavasszal.
VeszélyességNincs.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKúpvirág (Rudbeckia), Díszgyertyák (Gaura sp.)Izsópfű (Agastache), Szamárkenyér (Echinops), Árvalányhaj (Stipa), Napfényvirág (Helenium), Ernyős verbéna (Verbena bonariensis), Pompás varjúháj (Sedum vagy Hylotelephium) Veronikafélék, Cickafark (Achillea), Gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina), Bíbor kasvirág (Echinacea purpurea), Hegyi menta (Pycnanthemum)

A füzéres díszcsorba gondozása

Nagyon tápdús, nedves talajban előfordulhat, hogy eldőlnek a szárak, inkább a közepesen tápdús, jó vízelvezetésű talajok növénye.

A díszcsorba alapvetően szárazságtűrő növény, de az aktív növekedési időszakban, tavasszal bizony kell neki az eső, ha ez elmarad, akkor sokkal alacsonyabb lesz, sokkal kevesebb virágot hoz. Nyáron már kevésbé érzékeny a szárazságra, de azért heti egy, alapos öntözést adjunk neki, ha nem esik az eső.

Nekem sajnos lekajálták tavasszal a csigák egy részüket, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. Hallottam olyan híreket, hogy új csigafajok jelentek meg a magyar kertekben. Hát nem örülök, de ez van. 🙂

Füzéres díszcsorba gondozása
Fehér változat – Liatris spicata ‘Alba’

A virágai felülről kezdenek nyílni, ami nagyon látványos. 🙂

Ha a virágok elszáradnak vagy kókadnak, akkor bizony szomjas a növényünk.

Ha nem bolygatjuk a díszcsorbát, akkor szépen be fog bokrosodni. Nem annyira szereti az átültetést.

Ősszel kell ültetni a gumóit 5-8 cm mélyre. A javasolt ültetési távolság 20-30 cm, ami soknak tűnhet, de 3-4 év alatt képes kis bokorrá fejlődni, ezt is fejben kell tartani.

A füzéres díszcsorba szaporítása

A díszcsorba legsikeresebben tőosztással szaporítható. Mivel nem szereti a bolygatást, és csak akkor bokrosodik jól, ha békén hagyjuk, ezért 3-4 évente tavasszal érdemes ezt elvégezni.

Magról vetése azért nehézkes, mert hosszan tartó hideghatás kell a csírázáshoz. Ősszel vethetjük kint el egész télre kint hagyva a cserepet vagy egyből a földre. Csak vékonyan fedjük be komposzttal vetés után. 12 hét hideg idő kell neki a csírázáshoz. A magok kb. 1 évig csíraképesek.

A díszcsorba egyéb fajtái

A díszcsorba gondozása nem nagyon változik, ezeknél is igazak a fent leírtak.

Préri díszcsorba – Liatris pycnostachya

Igen magas fajta, akár a 1,2 m magasságot is eléri. Kicsit jobban szárazságtűrő. (Rendeltem magot belőle, szorítsatok, hogy sikerüljön belőle valamit kihozni 🙂 )

Érdes vagy magas díszcsorba – Liatris aspera

Virágai külön állóak, nem olyan oszlopszerű, mint a füzéres. Kb 90 cm magas.

Laza díszcsorba – Liatris scariosa

Szintén magas fajta, de ebből már van fehér változat is, ami eszméletlenül légies. Ez fent van a kívánságlistámon mindkét színben! 🙂

Egy szuper összehasonlítás a díszcsorba fajtáiról az instragramon. Balról jobbra:

  1. Liatris scariosa
  2. Liatris aspera
  3. Liatris spicata
  4. Liatris pycnostachya

Ősszel legyetek szemfülesek, mert jó áron lehet kapni füzéres díszcsorbát a nagyobb élelmiszeráruházak őszi akcióiban általában más hagymás növényekkel.

Képek a fent említett díszcsorbákról

Ha a Díszcsorba – Liatris feliratra kattintotok, feljönnek a csoportosított képek fajtánként.

Oszd meg, ha tetszett!

Iratkozz fel!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek