Cuki örökzöld: A törpe bangita – Viburnum davidii

A törpe bangita (Viburnum davidii) egy alacsony növésű, örökzöld cserje, mely mélyen erezett, bőrszerű leveleinek köszönhetően dekoratív növénye lehet a kertünknek. Fehér, csillag alakú, apró virágaiból fémesen kék színű bogyók fejlődhetnek, így egész évben érdekes tud lenni.

Jó tudni, hogy a törpe bangita kétlaki növény, nőivarú és hímivarú példányai is vannak. A nőivarú egyedek nevelnek csak bogyókat, ha van a közelükben hímivarú példány, ami beporozza őket.

-15 fokig télálló, bár „örökzöld mivolta” kissé csorbul nagy hidegekben, leveleinek egy részét lehullatja, ha tartósan -15 fok körüli a hőmérséklet. Ősszel és télen némi bordós levélszíneződés látható rajta, abszolút helye van a télkertben is.

Ezt a nyugat-Kínában honos cserjét egy bizonyos Jean Pierre Armand David (1826-1900) jezsuita misszionárius fedezte fel, és a latin név is neki állít emléket. A Viburnum szó magyarázatára több változatot találtam. Egyik szerint a viburnum szó kóborló fát jelent, a másik szerint a sző (viere) szóból ered.

Törpe bangita - Viburnum davidii
Törpe bangita – Viburnum davidii
Kép: peganum – CC BY-SA 2.0.

Amit tudni érdemes a törpe bangitáról

TalajJó vízáteresztő, nedves talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: Savanyú, semleges, meszes.
FényigényFélárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőNem
VirágaFehér – tavasz és nyár (május-június)
TerméseKékes, csonthéjas bogyótermés, mely először zöld, majd rózsaszín, azután piros, végül kék.
Magasság60-120 cm
Szélesség90-150 cm
Teljes méret10-20 év
Télállóságtélálló -15 fokig
GondozásNem igényel sok figyelmet, de száraz időben öntözést kíván. A folyamatosan és egyenletesen nedves talaj a kulcsa, hogy szép törpe bangitánk legyen.
MetszésJúniusban a virágzás után lehet metszeni, de minimális metszést igényel. Az erősebb visszametszést is bírja.
SzaporításMagvetéssel ősszel, félfás dugvánnyal nyáron, fás dugvánnyal télen.
Betegség, kártevőBangita-olajosbogár, levéltetű, botritisz, gyökérrothadás károsíthatja.
VeszélyességA bogyói nagyon nagy mennyiségben enyhén mérgezőek.

A törpe bangita gondozása

A mi forró klímánkon egy olyan félárnyékos helyre ültessük a törpe bangitát, ahol délutáni árnyékot kap. A téli napsütéstől is védett helyet igényel.

A legtöbb bangita enyhén savas talajt kedvel, de a pH 5.5-8.0 tartományban jól fejlődik. Fontos, hogy nedves környezetet igényel, ami mentes a szélsőségektől. Sem a szárazság, sem a túl sok víz nem tesz jót neki, ezért ültetéskor figyeljünk oda, hogy megfelelően jó minőségű, szerves anyagban gazdag közegbe ültessük, mely jól szabályozza a vízlevezetést és – megtartást.

Alacsony, kerek, bokros formájának köszönhetően alkalmas alacsony sövények kialakítására is. A csoportos ültetés jó esélyt ad a keresztbeporzásnak, és így a bogyók kialakulásának is.

Törpe bangita - Viburnum davidii
Törpe bangita – Viburnum davidii
Kép: Grzegorz Grzejszczak – CC BY-SA 4.0.

A törpe bangita metszése

Nagyon kevés metszést igényel, ha például nem olyan szép kerek a formája, és ez zavar minket, kiigazíthatjuk. Legjobb időzítés ehhez a virágzás utáni időszak, hogy erős nyári növekedésre serkentsük. Ilyenkor számolnunk kell azzal, hogy a metszés miatt nem lesz, vagy csak nagyon kevés bogyótermés lesz a nőivarú példányokon.

A teljes visszavágást is elviseli, de ha nem szükséges a metszés, akkor azzal tesszük a legjobbat, ha békén hagyjuk.

Törpe bangita - Viburnum davidii
Törpe bangita – Viburnum davidii
Kép: olive.titus – Public Domain Mark 1.0.

A törpe bangita szaporítása

Három módon szokták a törpe bangitát szaporítani.

Félfás dugványokkal júliustól szeptember elejéig sikerrel járhatunk. Vágjuk le kb 5-6 cm hosszú ágvéget a törpe bangitáról, vágjuk le az alsó leveleket, és mártsuk gyökereztető hormonba a dugványok alját. A gyökereztető közege lehet komposzt és homok 1:1 arányú keveréke. A dugványokat védett helyen, de kültéren teleltessük, majd tavasszal ültessük 9 cm cserépbe, és nevelgessük egy évig, mielőtt kiültetjük.

Fás dugványokkal is szokták szaporítani, ilyenkor télen gyűjtjük be a fás dugványokat, és a fent leírt módon dugványozzuk. Növelheti a sikeres gyökeresedést, ha a a dugványok lefedett tálcájának alját 12-20 fokosra fűtjük.

Friss magokkal is szaporítható a törpe bangita. Az ősszel frissen leszedett magokat vessük komposzttal vagy palántafölddel megtöltött tálcára. A magoknak szükségük van hideghatásra, így a legjobb, ha a keltetőtálcát egy hidegágyban teleltetjük. Mivel a magoknak olykor nagyon sok időre van szüksége a csírázáshoz, ezért a fenti két szaporítási mód sokkal gyorsabban és sikeresebben hozhat eredményt számunkra.

Törpe bangita - Viburnum davidii
Törpe bangita – Viburnum davidii
Kép: Agnieszka Kwiecień, Nova – CC BY-SA 4.0.

Galéria a Pinteresten

Kattints a Törpe bangita feliratra és meg a képeket nagyobb méretben!
A Pinteresten is követhetsz. 🙂

Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!


Összeállítottam egy ütős anyagot a kerttervezés alapjairól. Ha magad szeretnéd tervezni a kerted, vagy ha tervezőt kérsz meg rá, akkor is hasznodra válhat.

63 oldalnyi jótanács ingyen!

Kérd most a segédletet pdf formátumban, amíg ingyenes! Ne maradj le róla.


Értesülj elsők közt az új tartalmakról! Tanuljunk a növényekről együtt!

Te is szép kertet szeretnél, ahol öröm kikapcsolódni?

Kerttervezés és tanácsadás a Kerti kalauz írójától, Torsán Lillától

Jó hírem van számodra, ugyanis nagyon jó helyen jársz a problémáddal, ha ezeket a sorokat olvasod!

Sok év tapasztalattal a hátam mögött könnyen és gyorsan megtaláljuk együtt a számodra legpraktikusabb és legkellemesebb kertet! A te igényeidre szabunk mindent, és elkerüljük a leggyakoribb hibákat, amiket egy kezdő kertbarát elkövethet.

Hívj most, ne halogasd tovább a kerted szépítését! Élvezd mihamarabb a kertben töltött időt!

Kapcsolódó cikkek