Télen virágzó bangiták

Nem kell virág nélkül maradnunk télen sem, ültessünk a kertünkbe télen virágzó bangitákat!

A bangiták nemzetsége igencsak sokszínű, nemcsak a virágzási időket tekintve, de megjelenésükben is nagymértékben eltérnek a fajok. Ha eddig nem csengett ismerősen a “bangita” szó, akkor előfordulhat, hogy csodás növényeket ismerhetsz most meg. 🙂

Téli bangita gondozása (Viburnum tinus)

A téli bangita tél végétől tavaszig hozza fehér vagy halvány rózsaszínes, illatos virágait, melyek bogernyőkben nyílnak és 7-10 cm átmérőjűek. A télen virágzó bangiták közt egy igen termetes cserje, akár 3 méteres magasságot és szélességet is elérhet, viszont lassan nő, kb. 10-20 év alatt éri el teljes méretét. Fényes sötétzöld levelei csodás hátteret adnak az illatos virágainak. Magastörzsű változata is kapható. Nagyon szívós fajta.

Amit tudni érdemes a téli bangitáról

TalajNedves, jó vízáteresztő talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: savas, semleges, lúgos.
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés, árnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőIgen
Virágafehér, halvány rózsaszín – télen és tavasszal (február – április)
TerméseApró, fémesen kék bogyószerű termés– ősz (szeptember – október)
(Nem önbeporzó, kell egy másik bangita, ha bogyókat szeretnénk.)
Magasság1,5-3 m
Szélesség1,5-3 m
Télállóságtélálló -10 fokig
GondozásVédett helyre ültessük, déli vagy nyugati falak mellé.
MetszésNem igényel metszést, nem bírja az erős metszést. Késő tavasszal alakítható a hosszúra nyúlt ágak visszavágásával.
SzaporításFélfás dugványról szaporítható.
VeszélyességBogyói nem javasoltak emberi fogyasztásra.

Korai bangita gondozása (Viburnum farreri régebben Viburnum fragans)

A korai bangita lombhullató cserje, viszont lombhullás után már látni lehet a virágrügyeket, melyekből februárban kezdenek el kinyílni az erős illatú virágok. Lombját is hamar bontja tavasszal, levelei fiatalon rezes árnyalatúak, majd bezöldülnek, végül ősszel pirosra színeződnek.

korai bangita - télen virágzó bangiták
Korai bangita
Kép: https://newgrownplants.files.wordpress.com/2017/12/viburnum-farreri1.jpg
korai bangita termése
Korai bangita termése
Kép: By Salicyna – Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=61741343

Amit tudni érdemes a korai bangitáról

TalajNedves, jó vízáteresztő talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: savas, semleges, lúgos.
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőIgen
Virágahalvány rózsaszín – télen és tavasszal (február – április)
TerméseApró, pirosas bogyószerű termés– ősz (szeptember – október)
(Nem önbeporzó, kell egy másik bangita, ha bogyókat szeretnénk.)
Magasság1,5-2,5 m
Szélesség1,5-2,5 m
Télállóságtélálló -15 fokig
GondozásVédett helyre ültessük, déli vagy nyugati falak mellé.
Betegségek, kártevőkBangita-olajos bogár, levéltetvek.
MetszésTolerálja az erős, megújító visszametszést is. Tavasszal metszhető közvetlenül a virágzás után.
SzaporításNyáron zölddugványról szaporítható.
VeszélyességNincs.

Kikeleti bangita gondozása (Viburnum x bodnantense)

Erősen felfelé törekvő növekedésű cserje. Virágai ősztől tavaszig nyílnak, illatos, rózsaszín csomókban jelennek meg februárban. A levelek fiatalon rezes színűek, majd bezöldülnek, ősszel vörösödnek.

kikeleti bangita - télen virágzó bangiták
Kikeleti bangita
Kép: By Wildfeuer – Self-photographed, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3193191

Amit tudni érdemes a kikeleti bangitáról

TalajNedves, jó vízáteresztő talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: savas, semleges, lúgos.
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőNem
Virágahalvány rózsaszín – ősszel, télen és tavasszal (november- április)
TerméseApró, piros-fekete bogyószerű termés– ősz (szeptember – október)
Magasság1,5-2 m
Szélesség1-1,5 m
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásNe tegyük ki extrém szárazságnak, és ültessük védett helyre a téli hidegek ellen. Az erősen agyagos talajt is tolerálja.
Betegségek, kártevőkLevélfoltosodás, levéltetvek.
MetszésTolerálja az erős, megújító visszametszést is. Tavasszal metszhető közvetlenül a virágzás után.
SzaporításNyáron zölddugványról szaporítható.
VeszélyességBogyói nem javasoltak emberi fogyasztásra.

Nagyvirágú bangita gondozása (Viburnum grandiflorum)

Virágai tömött csoportokban jelennek még rügyfakadás előtt. Virágai nagyon illatosak, tölcsér alakúak, 1-1,5 cm hosszúak. Magassága elérheti a 4 métert is, de nagyon lassan nő.

nagyvirágú bangita  - télen virágzó bangiták
Nagyvirágú bangita
Kép: By Magnus Manske – Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=10223627

Amit tudni érdemes a nagyvirágú bangitáról

TalajNedves, jó vízáteresztő talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: savas, semleges, lúgos.
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés.
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőIgen
Virágahalvány rózsaszín – télen és tavasszal (november – március)
TerméseApró, piros-fekete bogyószerű termés– ősz (augusztus – november)
Magasság2,5-4 m
Szélesség2,5-4 m
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásVédett helyre ültessük, déli vagy nyugati falak mellé.
Betegségek, kártevőkLevélfoltosodás
MetszésTolerálja az erős, megújító visszametszést is. Tavasszal metszhető közvetlenül a virágzás után.
SzaporításNyáron zölddugványról szaporítható.
VeszélyességNincs.

A télen virágzó bangiták mellett vannak még más, klassz télen virágzó cserjék, ilyenek például a varázsmogyoró vagy a téli jázmin. A hunyort se feledjük! Ne hagyjuk a kertet virág nélkül télen sem!

Oszd meg, ha tetszett!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek