Erika kertje, a Zöld pagony

Rákászné Sinka Erikánál jártam vendégségben, ahol egy jót beszélgettünk, sütiztük, teáztunk és végigjártuk a kertet is. Fogadjátok szeretettel a legújabb kertbemutató írásomat! 🙂

A hortenziás pihenő a Zöld Pagonyban
A hortenziás pihenő a Zöld Pagonyban

Ismerjétek meg Erikát!

Végtelenül kedves és mosolygós embert ismertem meg Erikában, aki már nem dolgozik, így teljesen át tudja magát adni a hobbijának, a kertészkedésnek.

Férjével és két fiával élnek Budapest 17. kerületében, ráadásul Erika igazi tősgyökeres kerületi lakos. Már gyerekkora óta itt él, nagyon szereti a környéket.

Erika szeret dekorációkat is készíteni, ahol felhasználja a levágott ágakat, indákat is, sok szép munkája díszíti a kertet. (Én nagyon csodálom az ilyen kézműveskedést, bárhol is látom, mert én egyszerűen képtelen vagyok rá 😀 )

Zöld pagony - Rákászné Sinka Erika
A Zöld pagonyban – Rákászné Sinka Erika folyton mosolyog 🙂

Szakmáját tekintve Erika közgazdász, viszont a kert, mint hobbi mindig ott volt az életében. Az előző házuk kertjében sokat kísérletezett, így amikor ezt az ingatlant tervezték, már hasznos tapasztalattal és klassz elképzelésekkel tudott előrelátóan tervezni a kert elrendezését illetően.

Bemutatkozik a Zöld pagony

Egy kedves kertlátogató nevezte először Zöld pagonynak a kertet, ami Erikának egyből megtetszett. Nagyon találó név, hiszen itt a zöld szín körbeölel minden irányból.

Nagy fák, falra futtatott növények, szép zöld gyep, legyezőszerűen növő páfránylevelek, a japán juharok és hortenziák adják meg a kert alaphangulatát. A sok növény miatt a gyönyörű ház szinte észrevétlen marad, ha a hátsó kertben vagyunk.

A kisdomb és mögötte a nyírfák.
A kisdomb a kerti tó kiásásakor keletkezett földből készült.
A kisdomb és mögötte a nyírfák.
A kisdomb a kerti tó kiásásakor keletkezett földből készült.

A telek 1.290 m2 nagyságú, ami kertvárosi léptékben igen csak tágas. Formája rendhagyó ötszögletű, de a család nem hátrányként értékelte ezt, hanem kihasználva az egyediségét még a ház formáját is a telekre hangolták, így jöhetett létre a 72 m2-es terasz, mely a ház ölelésében a kertre van tájolva.

Az emeleti kilátás szintén pazar. Erika kifejezett kívánsága volt, hogy a hálószobából kilépve egyből a kertet csodálhassa a magasból.


Őrületes meleg volt, mikor a Zöld pagonyban jártam, így a hortenziás pihenő után a vadszőlővel befuttatott lugasban ültünk le a kerti tó partján. Az árnyékban viselhető volt a hőség, de egy pillanatig nem éreztem azt, hogy a kerttől elválasztott részen beszélgetnénk. A fa gerendák, a fa bútorok és a természetes kőburkolatok miatt egy árnyas búvóhely érzetét kelti a pergola alatti étkező.

Apró részlet a pergola mellett

Megkérdeztem Erikát, hogy a Zöld Pagony karbantartásában kik vesznek részt?

A kertet Erika és férje gondozza. Erika élete a kert, ha teheti minden szabadidejét a kertben tölti. Párja a tavaszi, nagy metszéseknél és a nehéz fizikai munkáknál nyújt segítő kezet. Egyedül az öntözőrendszerhez jön minden évben szakember.

A legtöbb kerti munka tél végén, illetve tavasszal van, ilyenkor minden megújul, ekkor van a visszametszések ideje is. Ilyenkor kell felturbózni a gyepet is. – mondta Erika

Kedves hangulatot adó kompozíció pileával és páfránnyal

A kerti tóval sok a munka?

A kerti tó teljesen természetesen működik. Meghagyom a belenövő növényeket, ahol a békák menedéket találnak, és a sűrű növényzet tisztítja a vizet is. Egyedül a tavirózsát kell 2-3 évente visszametszeni. Ilyenkor egy alumínium létrát fektetünk keresztben a tóra, a férjem ráfekszik, és hasalva húzza fel a tavirózsa karnyi vastag ágait. Nagyon erős növény!

Sajnos idén nagyon leapadt a tó szintje a száraz tél és tavasz miatt, vissza kellett pótolnunk bele a vizet egy kicsit.


Kerti tó a Zöld pagonyban
Kerti tó a Zöld pagonyban

A gyepet mivel gondozod? Szép zöld és olyan süppedősen puha, mint egy vastag szőnyeg!

Tavasszal szoktam a késes szellőztetővel végigmenni rajta, utána gereblyézem is, végül fűnyíróval is átmegyek rajta. Ezek után kap marhatrágya pelletet, és huminsavas készítménnyel locsolom be. Rendszerint figyelem az időjárást is, hogy ha lehet, egy kiadós eső előtt végezzem el ezeket a munkákat.

Tarkalevelű zöld juhar alatt a szárnyas kecskerágó és a szőnyegszerű gyep

Ez a huminsavas készítmény nagyon sötét színű, szinte fekete, ezért a burkolatok környékén óvatosan kell vele bánni. Én fel szoktam locsolókannában oldani, és azzal öntözöm ki, így jobban látom, hogy hol kész a belocsolás, és jobban tudom kontrollálni a mennyiséget is.

Amit viszont sehol sem olvastam, az az, hogy a huminsavas kezelés után a fű még 1 hétig “fog”, ezért vagy ne menjünk rá, vagy a kerti papucsokat még a járda, terasz, lépcső előtt vegyük le.

Rettenetes meleg van most is. Mit érzékelsz a klímaváltozásból? Változik a kerted emiatt?

Sajnos igen. Mindig elszomorít ez a téma. A smaragdtujáink nagy részét már ki kellett vágnunk, most a hamisciprusaink vannak soron. Minden évben egyre több száraz águk van, azokat levágjuk, de hamarosan nekik is menniük kell. Egyszerűen nem bírják ezeket a forró nyarakat és az aszályos időt. Nem tudnak elég gyantát termelni, ezért lecsökken az ellenálló-képességük is.

Rovarhotel a kivágott fák ágaiból, törzseiből

Az érzelmileg legjobban fájó áldozat egy fenyő, amit még a gyerekekkel ültettünk kinti karácsonyfának. Amíg kicsi volt a fa, és kicsik voltak a gyerekek is, mindig feldíszítettük, szárított narancs- és citromkarikákat aggatunk rá, és izzósorral világítottuk meg.
Tavaly elkezdett elég intenzíven elszáradni, sajnos nem sok jót ígérnek ezek a jelek.

És a kerti hortenziákkal is nehéz a helyzet. Az áprilisi fagyok és a hosszú aszályos időszakok megviselik őket nagyon.

A cserjés hortenzia jobb választás Erika szerint

Mit ültetsz helyettük?

Az örökzöldeket lombos cserjékkel és lombos fákkal fogjuk pótolni. A hortenziákból pedig a cserjés és a bugás fajtákat választom már inkább.

Óriási gyertyán a keleti csücsökben
Óriási gyertyán a keleti csücsökben

Erika kertjében egyébként nagyon sok lombos fa és cserje található, a kert déli csücskében egy több fából álló nyírfaliget van.

Annak idején a férjemmel sokszor jártunk északi országokban, és ott nagyon megszerettük a nyírfaerdők hangulatát. Ez motivált minket a nyírfák ültetésére, nagyon szeretjük őket. Imádom a fehér törzsüket! Amikor mi vásároltuk ezeket a fákat, még csak a közönséges nyír (Betula pendula) volt a kertészetekben, azóta sok szép fajta elérhető már. Az egyik, később ültetett nyírfánk nekünk is már egy másik fajta, az is nagyon szép! – mesélte Erika.

Mit tudsz tenni azon felül, hogy strapabíróbb növényeket választasz a Zöld pagonyba?

A mulcsolás és a talajtakaró növények használata nélkülözhetetlen. A kertben keletkező ágak, gallyak nagy részét itt használjuk fel a kertben. Amit fel tud aprítani az ágdaráló, az megy mulcsként ugyanarra a helyre, ahonnan az ágat levágtuk. Ami nagyobb, azokat feldaraboljuk és rovarhotelt építünk belőle. Az elszáradt tuják törzsét az oldalsó kertben meghagytuk, és integráltuk a kerti dizájnba.

Madárházikó a kiszáradt tuja törzsén
Madárházikó a kiszáradt tuja törzsén

Nagyon fontos a talajtakaró növények használata. Nálam nincs szabadon hagyott felület, ezzel minimalizálom a kipárolgást és a talaj felmelegedését. A kert talaja homokos, így sajnos mindent meg kell tennem, hogy a lehető legtöbb nedvességet megőrizzem.

Erika mutatja, hogy oda szórta a mulcsot az árnyékliliom tövébe a kaméleonvirág mellé
Erika mutatja, hogy oda szórta a mulcsot az árnyékliliom tövébe a kaméleonvirág mellé

Mennyire vagy szigorú a dizájnnal? A növényeknek ott a helye, ahova te teszed?

Sokan kérdezik, hogy hogy találom ki a dolgokat a kertben? Az az igazság, hogy csak úgy jön, nem terveztem meg előre a növénybeültetéseket. Megszáll az ihlet és nekilátok.
Előfordul olyan is, hogy valahol meglátok valamit, egy növényt, egy kaspót vagy egy díszt, és érzem, hogy meg kell vennem. Azt még nem tudom vásárláskor, hogy hova teszem, de majd kialakul.
Így került egy húsos som (Cornus mas ‘Kazanlak’) is most a kertbe. 🙂

Sok magonc nő a kertben, ezeket meg szoktam hagyni. Például itt egy tiszafa, mellette pedig három szárnyas kecskerágó, ezek mind maguktól nőttek ide. Hagyom, hogy a természet érvényesüljön.

Az egyik ablak melletti kisebb ágyásban a kiirthatatlan zsurlót párosítottam podagrafűvel. Alkalmazkodtam a helyzethez, hogy meghagytam a zsurlót. Néha kinő itt-ott a vadszőlő is, amit meghagyok ősszel a bordó levelei miatt, aztán legkésőbb tavasszal visszavágom. A vadszőlőindák egyébként nagyon jók koszorúhoz alapanyagnak.

Láttam a kertben 4 komposztálót, ezek szerint komposztálsz is?

Igen, ez is nagyon fontos. Az érett komposztot visszaszórom a növényekre, ezzel valamennyire pótolom a tápanyagokat és javítom a homokos talajom szerkezetét is.


Ahogy csillapodott a rekkenő hőség, Erikával körbejártuk a kertet. A kerti tó partján egy struccpáfránydzsungel helyezkedik el, ami mellett képtelenség úgy elmenni, hogy ne simítsd végig a kezed a leveleken. Meg is említettem simogatásuk közben, hogy milyen látványosak így, nagy tömegben. Ekkor Erika nagy levegőt vett, és teljes szenvedéllyel kezdte dicsérni ezeket a páfrányokat.

Ezek a struccpáfrányok nagyon szépek, jól bírják a napot is. Nagyon szaporodnak, de az őszi levélszínük valami csodálatos. Elképesztően szép tud lenni, amikor a laposabban sütő napsugarak hátulról megvilágítják, szinte ragyognak. – részletezte Erika, akinek nem titkolt rajongás hallatszott a hangjában.

A hortenziás pihenő mögött családi történet rejtőzik, ugyanis itt állt egykor a gyerekek játszótere. Évek alatt alakult azzá, ami ma, de az apró süppedések a fűben még őrzik a régmúlt emlékeket.

A hortenziás pihenő

Nagyon repül az idő a Zöld pagonyban, ezt most egyértelműen megtapasztaltam. Ennek a tartalmas délutáni beszélgetésnek csak egy részét tudtam megosztani veletek. Ha mindent leírnék, sose lenne vége ennek a bejegyzésnek.

Az a jó hír, hogy ti is eljöhettek személyesen is a Zöld pagonyba, ugyanis Erikáék kertje látogatható. A képek alatt megtaláljátok Erika facebook oldalát, ahol rendszeresen hirdet kertlátogatási időpontokat is!

Inspirációs képek a Zöld pagonyból, amiket érdemes végignézni!

Ha mobileszközön nézitek a képeket, akkor a képeknél a kis “i” ikonra kattintva elolvashatjátok a képfeliratokat is, ahol még több információt találtok!

Kövessétek Erikát! Látogassátok meg a Zöld pagonyt!

A weben itt:

http://www.zoldpagony.com

Facebookon itt:

https://www.facebook.com/Z%C3%B6ld-pagony-1970227933255140

Erika a kertlátogatási időpontokat a facebookon szokta megosztani.

Instagramon itt:

https://www.instagram.com/zold.pagony/

Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!

Iratkozz fel!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek