Annyira régóta ismerem az aranycserjét (Forsythia), hogy nem is tudom felidézni, pontosan mióta. Olyan, mintha mindig is ismertem volna, amióta csak élek. Gyerekként is a tavasz biztos jelzője volt számomra, jókedvre derített minden évben, mikor elborították a sárga virágok.
Az aranycserje március-áprilisban virágzik lombfakadás előtt (10-14 napig), az egész cserjét beborító, sárga virágai miatt szeretjük. 2-3 méter magasra nő, lombja sötétzöld, de ősszel a hidegek megérkeztével lilás árnyalatokba megy át, majd ősszel színesedő leveleit végül télre elhullatja.

Magyarországon főleg két, Kínából származó fajt és azok hibridjét ültetik.
- Zöldkérgű aranycserje – Forsythia viridissima
Felálló ágrendszerű, vesszői négyszögletesek, a levelek egyszerűek.
Leginkább gyűjteményes kertben találhatóak meg, kereskedelemben ritkán kaphatóak. - Közönséges aranycserje (aranyág) – Forsythia suspensa
Ágai ívesen a földre hajlanak, a hosszabb ágakon a levelek hármasak.
A földre hajló ágak legyökeresednek és így terjed tovább. Magjait a gyógyszeripar használja, a kínai orvoslásban régóta használt alapanyag.
Ismeretebb változatai:
F. suspensa var. sieboldi és F. suspensa var. fortunei, az előző lehajló ágú és hajlamosabb a legyökeresedésre, az utóbbi felállóbb ágú változat. - Hibrid aranycserje – Forsythia x intermedia (F. viridissima és F. suspensa hibridje)
A hibridek az alapfajokénál nagyobb és dúsabb virágúak, így kiszorítják az alapfajokat a termesztésből.
Amit tudni érdemes az aranycserjéről
| Talaj | Jó vízáteresztő, közepesen nedves talaj. Típus: Meszes, homokos, vályog, agyag. pH: Savanyú, semleges, lúgos. |
| Fényigény | Napos fekvés, félárnyékos fekvés. |
| Vízigény | Átlagos |
| Szárazságtűrő | Igen |
| Virága | sárga – tavasszal (március – április) |
| Termése | apró magvak |
| Magasság | 1,5-3 m |
| Szélesség | 1,5-3 m |
| Télállóság | télálló -30 fok alatt is |
| Gondozás | Száraz időben heti egy alapos öntözést meghálál. Napos fekvésben virágzik a legszebben. |
| Metszés | Az aranycserjét a virágzása után lehet metszeni. |
| Szaporítás | Dugványozással, legyökeresedett ágak leválasztásával (bujtással). |
| Veszélyesség | Nincs. |
Aranycserje – aranyvessző – aranyeső
Az elnevezését tekintve van némi kavarodás. A magyar növénynévjegyzék szerint helyes még az aranyfa és a forzítia is, de a köznyelvben sokszor aranyvessző vagy aranyeső elnevezésekkel is illetik.
A legfontosabb, hogy a latin névvel a világ bármely országában be tudjuk azonosítani a növényeket, és ha kertészetbe megyünk vásárolni, akkor sem árt utánanézni a latin névnek is, hogy nehogy mást kapjuk, mint amit szerettünk volna.
Megmutatom, hogy a hivatalos növénynevek szerint az elnevezések pontosan melyik 3 növényt takarják. Egyben megegyeznek, mindnek csodálatosan szép sárga virágai vannak.



Érdekesség, hogy az aranycserje a latin nevét William Forsyth (1737-1804) skót botanikus után kapta, aki az angol Királyi Kertészeti Társaság egyik alapítótagja is volt.
Az aranycserje gondozása (Forsythia)
Az aranycserje közepesen nedves talajt kedvelő (úgy nevezett mezofita igényű) cserje. A begyökeresedett, nagyobb példányok jól bírják a rövidebb szárazságot is. Napos esetleg félárnyékos fekvésbe, jó vízelvezetésű talajba ültessük. A városi levegőt is elég jól tolerálják, ezért sok közterületen találkozhatunk vele. Árnyéktűrése nem jó, már félárnyékban is kevesebbet virágzik.
Maga a növény nagyon jó télállóságú, akár -40 fok alatt is képes átvészelni a telet, azonban a virágrügyek -25 fok környékén elfagynak, és ilyenkor a virágzás is elmarad. Szibériában megfigyelték, hogy csak az ágak tövében hoztak virágokat a cserjék. Kiderült, hogy azért, mert a hóréteg megvédte az ágakon a virágrügyeket a pusztító hidegtől. 🙂
Az aranycserje nem tarackol, a lehajló ágú fajták legyökeresedésre hajlamosak, ezért ezeket a fajtákat szokták sövénynek ültetni.
Jól válasszuk meg a cserje helyét, mert a gyökérzete igen terebélyes, és élettartama 40 év körüli.
Virágzása egybe esik a legtöbb gyümölcsfa, rózsa metszési idejével, ezért sokan ezt veszik startjelnek a kertben.

Az aranycserje metszése
Az aranycserje jól bírja a metszést. A legjobb időzítés a metszéshez a virágzás utáni időszak, de legkésőbb június végéig végezzük el a metszést, mert a virágrügyeket az előző évi ágakon hozza. Ha későn metsszük meg, gyér tavaszi virágzásra számíthatunk.
Formaalakító metszéskor próbáljuk a cserje természetes formáját megtartani. Az ágakat úgy vágjuk vissza, hogy csak a túl hosszúra nőtt ágakat csípjük vissza egy erős rügyig. A cserje belseje felé, keresztbe növő ágakat is vágjuk ki.
Az aranycserje ágai idővel elöregednek, nagyon ágas-bogassá válnak, ezért úgy szokták megifjítani a bokrot, hogy három év alatt, minden évben a legidősebb ágakat (az összes ághoz képest az 1/3-át) tőből kivágják.
A formára metszés nem jó választás az aranycserje esetében, mert az elöregedő ágakat időszakonként érdemes kivágni. Ha ezt nem tesszük meg, előfordulhat így, hogy a formára metszett aranycserje igencsak szegényesen virágzik egy idő után, és nagyon kuszán nőnek majd az ágai. Legjobb, ha értékeljük a cserje természetes megjelenését, és hagyjuk, hogy így tündököljön kertünkben.
Az aranycserje szaporítása
Nagyon könnyen szaporítható dugványról, de a legyökeresedett ágakat is leválaszthatjuk. Az ágak földdel való befedése is eredményes, az ágak le fognak gyökerezni, ez az úgy nevezett bujtás.
A dugványok lehetnek zöldek, félfásak vagy fásak, így az év szinte összes szakában szaporítani tudjuk. Meleg helyen, nedves talajban, erős napsütéstől védett helyen általában 6-8 hét alatt gyökeret eresztenek. Használhatunk gyökereztető hormont is, de nem feltétlenül szükséges.

Illusztráció: Dr. Nagy Béla – Díszfák, díszcserjék termesztése és kertészeti felhasználása – Kertészeti dendrológia c. könyvből
Ha február végén levágunk néhány ágat, és vázába tesszük, akkor viszonylag hamar virágba borul beltéren. Néha gyökeret is ereszt, így ezeket is használhatjuk már a kertben. 🙂
Az aranycserje fajtái
Az aranycserje első európai állomása Hollandia volt, ahol a nemesítők hamar felfedezték, hogy könnyen keresztezhető a növény. Ennek köszönhetően rengeteg fajta született. Viráguk színe a világos sárgától a mélysárgáig terjed. Habitusuk lehet felálló ágrendszerű vagy ívesen lehajló. A magasságuk is fajtától függően lehet 60 – 300 cm.
- Forsythia x intermedia ‘Beatrix Farrand’
Az egyik legnagyobb aranycserje. Magassága és szélessége 3 méter körüli. Nemcsak termete, de élénksárga virágai is nagy méretűek, akár 5 cm átmérőjűek is lehetnek. Felfelé törő, de széthajló habitusú, igen életerős, megbízható cserje. - Forsythia x intermedia ‘Golden Times’
Tarka levelű fajta, szélessége és magassága is 2 m körüli. - Forsythia x intermedia ‘Goldrausch’
2-3 m magas, erőteljes növekedésű cserje, kérge zöldessárga, szemölcsös. Nagyok a virágai és dúsan virágzik. - Forsythia x intermedia ‘Karl Sax’
Két héttel később virágzik, mint a többi aranycserje. Zömökebb, sűrű ágú fajta. Magassága 2 m körüli. - Forsythia x intermedia ‘Lynwood Gold’
A virágai nem olyan élénkek, mint a ‘Beatrix Farrand‘ fajtáé, de ez is egy igen megbízhatóan virágzó fajta. Formája inkább felfelé törő. 3 méter magas és 2 méter széles. Gyorsan növő cserje. - Forsythia x intermedia ‘Lynwood’
Felfelé törő ágú, 2-3 m magas cserje. Virága világos sárga. - Forsythia x intermedia ‘Mikador’
1,5 m magas, felfelé törő ágú, 90 cm magas, 70 cm széles cserje. Látványosan dús a virágzása. Konténerben is tartható. - Forsythia x intermedia ‘Minigold’
Közepes méretű (1-1,5 m magas), jól bokrosodó fajta. Virágai aprók, de nagy tömegben nyílnak. Korai virágzású, cserépben is tartható. - Forsythia x intermedia ‘Marée d’Or’
60-100 cm magas, törpe fajta. Ágrendszere szétálló, virágai világossárgák. Konténerben is tartható. Terülő fajta, jó talajtakaró. - Forsythia x intermedia ‘Spectabilis’
3 m magas, 2 m széles, nagy méretű cserje felfelé törő ágrendszerrel. - Forsythia x intermedia ‘Week-End’
Megbízhatóan dúsan virágzó, 2,5 méter széles és magas. - Forsythia ovata ‘Northern Gold’ – Koreai aranycserje
Aranysárga virágú, nagyon jó fagytűrésű fajta. -34 fokig bírják a virágrügyek is. Szeles területekre is ültethető. Egyéb jó fagytűrésű fajták: ‘Northern Sun‘ és ‘Meadowlark‘ - Forsythia suspensa ‘Aurea’
1,5 m magas, közepes méretű aranycserje. Különlegessége, hogy levelei sárgák. Kezdetben felfelé nő, majd később ívesen széthajlik. - Forsythia viridissima var. koreana ‘Kumson’
Különleges levélzetű, fehér és zöld mozaikosak a levelei. Fagytűrése nem olyan jó. 1,5 méter magas, remek sövénycserje.
+1 érdekesség
Az aranycserjéhez nagyon hasonló kinézetű cserje a koreai hóvessző (Abeliophyllum distichum). 1-2 méter magas, laza ágrendszerű bokor. Szintén koratavaszi virágzású, virágai illatosak, fehérek enyhe rózsaszín árnyalattal. Magassága 1,5 m körüli, kb. 1 méter széles. -25 fokig télálló, de a védettebb helyeket kedveli. Napra vagy félárnyékba ültessük.

Kép :”Abeliophyllum distichum 2022-03-25 5789″ by Salicyna is licensed under CC BY-SA 4.0.
Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!

Összeállítottam egy ütős anyagot a kerttervezés alapjairól. Ha magad szeretnéd tervezni a kerted, vagy ha tervezőt kérsz meg rá, akkor is hasznodra válhat.
63 oldalnyi jótanács ingyen!
Kérd most a segédletet pdf formátumban, amíg ingyenes! Ne maradj le róla.
Értesülj elsők közt az új tartalmakról! Tanuljunk a növényekről együtt!
Te is szép kertet szeretnél, ahol öröm kikapcsolódni?
Kerttervezés és tanácsadás a Kerti kalauz írójától, Torsán Lillától
Te is olyan kertet szeretnél, ahol öröm időt tölteni, de nem tudod, hogyan hozd létre?
Van már kerted, de valahogy azt érzed, hogy nem az igazi?
Hogyan lesz olyan a kerted, aminek nem kell a rabszolgája legyél és alacsony fenntartással is szép?
Nem tudod, hogy milyen növényeket válassz a kertedbe és hova ültesd őket?
Vagy épp minden növény tetszik, és folyton vásárlod is őket, de a kert mégsem olyan, amilyennek elképzelted?
Jó hírem van számodra, ugyanis nagyon jó helyen jársz a problémáddal, ha ezeket a sorokat olvasod!
Sok év tapasztalattal a hátam mögött könnyen és gyorsan megtaláljuk együtt a számodra legpraktikusabb és legkellemesebb kertet! A te igényeidre szabunk mindent, és elkerüljük a leggyakoribb hibákat, amiket egy kezdő kertbarát elkövethet.
Keress meg, ha nem boldogulsz egyedül a kert kialakításával!
Hívj most, ne halogasd tovább a kerted szépítését! Élvezd mihamarabb a kertben töltött időt!
Torsán Lilla – +36 30 352 3480 – kertikalauz@gmail.com
Kapcsolódó cikkek
