A hófény – Egy tündéri, tavaszi hagymás virág

A hófény (Chionodoxa) egy nagyon kis cuki, tavasszal virágzó hagymás növény. A legkorábban nyílóak egyike, már márciustól számíthatunk a virágzására. Aprócska virágaival csak úgy hívogatja a tavaszt, mintha piciny pónilóként hatalmas virágokkal teli szekeret húzna maga mögött.

Nagyon könnyen elszaporodik, ha kedvező körülmények között él, de szerencsére nem terjed agresszíven.

A hófény neve a görög hó (chion) és a dicsőség, dicsfény (doxa) szavakból származik, utalva arra, hogy gyakran a havon átnőve és abból kiragyogva ontja virágait tél végén, tavasszal.

Korábban külön nemzetséget alkotott, de ma már a csillagvirágok (Scilla) alá sorolták be rendszertanilag.

Hófény gondozása - Chionodoxa
Hófény – Chionodoxa

A hófény gondozása

Törökországban, hegyoldalakon őshonos, ahol napos fekvésben, jó vízelvezetés mellett él. Ha ezeket mi is megadjuk neki, állandó tavaszi dísz lesz a kertünkben.

A hófény tökéletes választás sziklakertekbe, lombhullató fák tövébe, akár a gyepbe ültetve is. Korai virágzásának és emiatt viszonylag korai visszahúzódásának köszönhetően pont elvégzi a rábízott feladatokat, mire lombosodnak a fák, vagy éppen esedékes már a fűnyírás.

A hagymája 2-3 levelet és ugyanennyi virágot fejleszt, mivel 20 cm a maximális magassága, ezért csoportban ültetve mutat a legszebben.

Levelei fűszerűek, szálasak, tavasz végére visszaszáradnak, ne vágjuk le őket zölden.

Hófény gondozása - Chionodoxa
A hófény virága – Chionodoxa
A 6 szirom azt jelzi, hogy egyszikű növénnyel van dolgunk 🙂

Amit tudni érdemes a hófényről (Chionodoxa)

TalajJó vízelvezetésű talaj.
Típus: Agyagos, homokos, vályog, meszes.
pH: Savanyú, semleges, lúgos.
FényigényNapos fekvés, félárnyékos fekvés
VízigényÁtlagos
SzárazságtűrőIgen
Virágalila – kék – rózsaszín – fehér – tavasszal (március – április)
Magasság10-20 cm
Szélesség5-10 cm
Télállóságtélálló -20 fokig
GondozásHagymáit napos helyre, jó vízelvezetésű, laza talajba ültessük. Ne vágjuk le leveleit, hagyjuk természetesen visszahúzódni. A pangó vizet nem bírja.
SzaporításMagról szaporítható
VeszélyességErősen mérgező.
Növények, amikkel jól mutat társításbanKrókusz (Crocus)Hunyor (Helleborus)Hóvirág (Galanthus)Téltemető (Eranthis hyemalis)Nárcisz (Narcissus), Ciklámen (Cyclamen), Csillagvirág (Scilla), Csinos szellőrózsa (Anemone blanda)Örmény gyöngyike (Muscari armeniacum), Recéshagymájú nőszirom (Iris reticulata)

A hófény ültetése

A hófény hagymái 4-5 cm-esek, kb. 8-10 cm mélységbe kell eldugdosni őket (8-10 cm föld fedje el őket). A hagymák között 5-10 cm távolságot hagyjunk, és 4-10-es csoportokba ültessük. Ültetési időszaka szeptembertől novemberig terjed, tulajdonképpen ősz elejétől az első fagyokig.

Kifejezetten szereti a lombhullató fák és cserjék tövét, ahol tavasz után árnyékos, száraz helyen vészelheti át a nyarat. Diófa alá is ültethető. Lejtős területekre, sziklakertekbe is jó választás.

Hófény gondozása - Chionodoxa
Fehérszemű hófény – Chionodoxa luciliae

A hófény szaporítása

Természetesen is remekül gyarapszik. Magjait elszórja, melyet olykor a hangyák is elfuvaroznak, így szépen lassan meghódítja a számára kedvező területeket. Ha egy területen nagyon sok hagyma telepszik meg, természetesen a csoport szétosztásával is szaporíthatjuk.

Ha magunk próbálkoznánk magvetéssel, akkor tavasz végén tudjuk begyűjteni a hófény magjait, mikor már érettek, feketék, de még nem pattantak ki a magtokból. Szórjuk a magokat jó minőségű komposztra, locsoljuk be, majd helyezzük egy hidegágyba (coldframe), ahol télen védett körülmények között áttelelhetnek. Ne felejtsük el megöntözni őket ősszel és a téli, fagymentes időszakokban. Következő tavasszal várjuk meg, míg a friss levelek visszaszáradnak, majd nyár végén szedjük ki a hagymákat és ültessük őket végső helyükre.

Anatóliai hófény – Chionodoxa forbesii ‘Violet Beauty’

A hófény fajai, fajtái

A legelterjedtebb hófények:

  • Anatóliai hófény – Chionodoxa forbesii
    Korai virágzású, az elsők közt nyílik a hófények közül. Színe a fehértől a rózsaszínen át a liláskékig terjed, a virágok közepén nagy fehér folttal.
  • Anatóliai hófényChionodoxa forbesii ‘Violet Beauty’
    Rózsaszín fajta.
  • Fehérszemű hófény – Chionodoxa luciliae
    Pierre Edmond Boissier botanikus feleségéről, Lucile Boissierről kapta a nevét.
    A virágok közepén fehér folt van, két héttel később nyílik, mint az anatóliai. Valamivel nagyobbak is a virágai, melyeknek szirmai kevésbé hegyesek. Szárai rövidebbek és kevesebb virágot hoz egy száron.
  • Fehérszemű hófényChionodoxa luciliae ‘Alba’
    Fehér színű fajta.
  • Azúrkék hófény – Chionodoxa sardensis
    Keskeny, csuklyás végű levelei kihajtáskor bronzosak, tömött virágzata van és égszínkék színe. A fehér folt a virágok közepén kisebb, mint a többi fajnál. Max 15 cm magasra nő.
Fehér hófény – Chionodoxa luciliae ‘Alba’

Oszd meg, ha tetszett!

Iratkozz fel!

Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!

Kapcsolódó cikkek