Timivel az Instagramon akadtam össze, amiért minden nap hálás vagyok. A képei nagyon nagy hatással voltak rám, és miután kiderült, hogy neki sincsen több ezer négyzetmétere, biztos voltam benne, hogy Timi kertje egyszer felkerül a blogomra is. Hát eljött ez a nap is. 🙂
Ismerjétek meg Timit!
Timi azt mesélte, hogy soha nem foglalkozott olyan dologgal, ami ne hozta volna lázba. A szépség megszállottjaként nagy hatással volt rá, hogy az imádott fast fashion bolthálózatánál dolgozhatott.
Itt is a színek, a formák, a textúrák voltak a középpontban. Tulajdonképpen a kerthez ugyanaz a hozzáállása mint, amit ott megszokott. Időről időre átrendezi az ágyásokat, és új növényekkel színesíti a palettát. Akárcsak a divat, Timi kertje is rendkívül dinamikusan változik.

Mit lehet még tudni Rólad?
Két kisgyerekem van, egy óvodás és egy csecsemő, ezért a kertre nem sok időm jut. De azért így is lehet szép dolgokat létrehozni, csak kicsit elengedőbbnek kell lenni azokkal, amik nem sikerülnek, és nagyon örülni azoknak, amik igen.
Hogyan keveredtél bele a kertészkedésbe?
Amikor végre lett kertem, mert a fővárosból Somogy megyébe költöztünk. Nagyon jó kikapcsolódást jelentett a gyerek mellett, illetve a gyep-tuja kombót elég ingerszegénynek találtam.
Először a hagymás növényeknek lettem a megszállottja, mert azokkal nincs sok gond, és tulajdonképpen egy pár hónap alatt csodálatos kertet tudsz varázsolni a segítségükkel.

Nagyon izgatott voltam, hogy végre én is rávethettem magam az üzletek virághagyma kínálatára.
Mivel folyton időhiányban szenvedek, ezért a kertbe olyan növényeket telepítek, amiknek nem kell sok gondoskodás: hagymások, szárazságtűrő évelők, télálló egynyáriak, vadvirágok és díszfüvek.

Hogyan tanultál bele a növények világába?
Borzasztóan zavart, hogy jártamban-keltemben nem ismertem fel a virágokat, hogy nem tudtam milyen sorrendben nyílnak, és hogy hogyan érdemes összeültetni őket.
Ezért minden pillanatot kihasználtam és kihasználok a tanulásra, például mikor tehetem, kertészeti könyveket olvasgatok.
Sokszor és még most is csak arra van lehetőségem, hogy fejben kertészkedjek. Nézegetem az instagramon a képeket és ott inspirálódom. Az instagramon egyébként nagyon sok növényt ismertem meg, és egyből be tudtam tájolni a virágzási időket is, mert többnyire mindenki az éppen virágzó növényeket osztja meg.
Ismerjétek meg Timi kertjét!
Mekkora és milyen adottságú a kerted?
Békés megyében nőttem fel, úgyhogy ahhoz a sötét agyagtalajhoz képest itt egy könnyen kezelhető homokos talajom van, amit én egyszerűen csak “pornak” hívok. Az év szinte bármely szakában könnyen lehet vele dolgozni.
A kert nem túl nagy, kb. 300 m2, de sajnos még ez is elég vacak elosztásban, mert a ház a telek közepén áll, és tulajdonképpen van 4 földcsík a ház körül. A szerencse az, hogy a nappaliból a déli fekvésű kertet látom, ami mindig a legszínesebb, a legizgalmasabb.

Folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat, hogy melyik növény, melyik fekvésben, a ház melyik oldalán érzi magát a legjobban. Rájöttem, hogy a málna, a leveles kel és a rebarbara nyugaton, a szeder és a paprika inkább keleten, a diófa alatt pedig a saláta működik jól.
Amit még fontos megemlíteni, hogy nem igazán vagyunk elszeparálva a szomszédoktól, a kertek között alacsony kerítések vannak, vagy teljesen átláthatóak, kevés a sövény, ezért nincs mindenhol olyan homogén háttere a virágágyásoknak. De ez igazából leginkább a fotók készítésénél játszik szerepet.

Nagyon szépek a képeid! A virágok fotózása egy külön tudomány. Tanultál fotózni valahol?
Nem tanultam iskolában vagy könyvből. Autodidakta módon tanultam meg képeket készíteni. Nagyon sok fotót nézegettem, amikből nagyon sokat tanultam. Aztán a családi fényképezőgépet kivittem a kertbe, és elkezdtem kipróbálni rajta minden beállítást. És azt is megfigyeltem, hogy az alkonyati és a pirkadati fények mutatnak legjobban a képeken. A gyerekek mellett ritkán van lehetőségem elcsípni azt a rövid időszakot, mikor ezek a fények vannak, de azért igyekszem. 🙂

Legelőször az motivált a fényképezésre, hogy dokumentáljam a növények virágázásának sorrendjét. Aztán később már az is szempont volt, hogy a folyton változó kertet azért örökítsem meg, hogy megőrizzem a régi kompozíciókat.
Olyan ez, mintha egyetlen papírod lenne, és mindig ki kellene radíroznod az elkészített rajzod, mikor újat szeretnél, de előtte lefotózód az elkészült műalkotást, hogy ne vesszen feledésbe.
No, de térjünk a tárgyra! Hagymás virágok. Mesélj nekünk egy kicsit róluk!
A legkedvencebb hagymásom a tulipán, ami számomra olyan, mint egy királynő. Ezzel kezdtem a kertszépítést. Annyit vettem belőlük, hogy szinte összefüggő területet alkottak tavasszal. Dúskáltunk a színekben.

Először az élelmiszerláncokban kaphatóak közül próbálgattam, aztán már rendeltem külföldről is különlegesebbeket.
Mi a tulipán titka?
Megtanultam a tulipán titkát is, ami nem más, mint hogy elegendő napot kell kapjon.
Nap kell neki, míg levelet fejleszt és bimbókat hoz, utána már az árnyékosabb helyeken is szépen díszít.
Sőt kicsit védettebb helyen nem pöndörödik ki szirma vagy nyílik el túl gyorsan. Érdemes pont ezért cserépbe is ültetni belőlük, hogy oda vihessük magunkkal, ahová akarjuk. Viszont az elvirágzott tulipánnak is kell még a fény az erőgyűjtéshez, hogy következő évben is szép legyen.

A szárak végén fejlődő magtokokat érdemes letörni, hogy még inkább a hagymájára fókuszáljon a növény.
Mikor teljesen visszaszáradt, akkor szoktam levágni vagy kihúzni az élettelen szárakat, leveleket.
Nyáron nem igényel sok nedvességet, és szerencsére a homokos talajomban kis eséllyel rohad el.
Mivel érdemes társítani a tulipánokat?
Érdemes a kései virágzásúakat választani, ha növénykombinációkat szeretnénk. Ilyenkor nézzük meg azt is, hogy milyen magas fajtát választunk, hogy ne érjen meglepetés.
Bár… velem is előfordult, hogy nem azt kaptam, amit rendeltem, de végül is jól sült el.

Nekem a kedvenceim a repcsény, a szeplőlapu és a kutyatejek. Viszont jó tanács, hogy a társnövényt kordában kell tartani, mert ha beárnyékolja a tulipánt, akkor sajnos meggyengíti azt, és a hagymája nem fog elegendő energiát gyűjteni a következő szezonra.
Milyen más hagymásokkal foglalkozol még?
Igazából szinte minden hagymás virágot próbálgatok. Gyöngyikéket, krókuszt, hófényt, császárkoronát, hogy csak a legismertebbeket említsem, de sok más egyebet is.

Mivel Magyarországon nagyon jó, hogy hosszú a tavaszi időszak, így nagyon jól el lehet játszani a tél végi, tavaszi virágokkal hónapokig. Az északi, például norvég vagy litván kertekben minden egyszerre nyílik tavasszal, ott ez nem működik.
Szeretem egyébként a hunyort is, mert nagyon korán nyílik, ilyen a krókusz is, ő az egyik legkoraibb hagymásunk.

A krókuszt, ha cserépbe ültetjük, és egy déli ablakba tesszük, már februárban csodálatos színfolt lesz a még kevéssé színes kertben.
Tényleg a színek. Mit jelentenek neked a színek a kertben?
Nagyon szeretem a színeket! A színek nekem a minden. Az élet.
Ezért is lettem a tavaszi virágok megszállottja már a kezdetektől.

Próbálok színeket csempészni a téli kertbe is cserjékkel, füvekkel, hogy ne legyen olyan komor a kert ilyenkor sem. De azért egy gyerekekkel átküzdött, orrszívózott, átbetegeskedett, szürkébb téli időszak után, az ember úgy várja a tavaszt és az élénk színeket, mint a megváltást. És ugye ilyenkor milyen jól tud esni az a bizonyos krókusz a déli ablakban. 🙂

Az évek alatt megfigyeltem, hogy nem csak a virágokkal, hanem a friss hajtások, rügyek színével is lehet számolni, mint látványosság. Például van egy japán gyöngyvesszőm, aminek nagyon szépek a zsenge hajtásai, ezért össze is ültettem tavaszi hagymásokkal.

Az eddig említett virágokon kívül, mire kattantál rá még?
Nagyon szeretem még a különlegesebb évelő növényeket, amiknek szép a virága, a levélszíne vagy csak különleges a szerkezete. És itt is nagy figyelmet fordítok arra, hogy szárazságtűrő fajtákat válasszak.
Kipróbáltam a dáliákat is, de sajnos a vízigényességük miatt el is hagytam őket a kertből. Ahogy említettem, nem sok időm jut a kertre, így az öntözésre sem. Nincs öntözőrendszerem sem.
Nem tudom kihagyni, hogy rákérdezzek a 2022-ben pusztító aszályra, illetve úgy általában a klímaváltozásra. Hogy bírta/bírja a kerted?
Az aszály itt csak augusztus környékén vált kritikussá, de így is elvitt pár növényt.
Számomra egyébként ez egy nagyon izgalmas téma, megállás nélkül jár az agyam miatta.
Folyamatosan megoldásokat, módszereket keresek, hogy hogyan tudom a lehető legkisebb energiával fenntartani a kertet, mert már nem tudom elképzelni az életemet nélküle.
A család és a klímaváltozás miatt egyre inkább kezdek az egyszerű, de nagyszerű ötletek megszállottja lenni. Ebben nagy segítségemre vannak többek között a permakultúrás könyvek.
Már nem forgatom fel úgy a kertet ősszel, mint az első években. Idővel beláttam, hogy sem a talajnak, sem a növényeknek nem jó, és részemről is rengeteg energia.
Most már finom módszerekkel frissítem a látványt. Magokat szórok, a felesleget kihúzgálom, ami nem jó helyről nő, és apró magoncokat ültetek.
Nálunk tavaly nem esett másfél hónapig, ezért kezdtem el én is mulcsolni. Nemcsak fűnyesedékkel mulcsolok, hanem talajtakaró növényeket is alkalmazok, ez az úgy nevezett élőmulcs.

Használsz valamilyen talajjavító szert?
Általában semmire nem szeretek költeni a kertben, ami nem növény.
Komposztálok, és azt szoktam felhasználni a kertben. Egyelőre nem használok mást, de jövőre lehet, hogy ki fogok próbálni néhány természetes alapú készítményt.
Vegyszert azonban egyáltalán nem használok. Próbálok hasznos növénytársításokat létrehozni inkább. Van néhány zöldség és pár érdekesebb, bogyós gyümölcs a kertben, amikkel kísérletezem, de semmilyen vegyszert nem tervezek alkalmazni elvből sem, és a gyerekek miatt sem.

Mi lesz a kertedben 2023 tavaszán?
Nagy show, mert jövőre fog bújni a legtöbb hagymásom.
És ezt a tavaszt szerintem sokan reszketve fogjuk várni, ezért érdemes legalább egy zacskó krókuszt ültetnie mindenkinek, mert jól fog esni a lelkünknek meg a méheknek.
Kövessétek Timi kertjét!
Timi kerti útkereséseit az instagramon követhetitek. Szerintem nagyon is érdemes! Várjuk együtt a tavaszt Timivel!
Timi kertjének fotói
Timi minden képhez írt pontos növényneveket vagy valamilyen hasznos információt, ezért ha mobilon olvassátok a posztot, minden képnél érdemes rányomni a kis “i” betűre a képek alatt. 😉









































































Oszd meg, ha tetszett!
Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!
Kapcsolódó cikkek