Dél-németországi körutam első állomása a Rödelseeben található Die Staudengärtnerei volt. Sokat hallottam már róluk, és rendeltem is tőlük különlegesebb növényeket, ugyanis egyike azoknak a kertészeteknek, akik szállítanak Magyarországra is.
A kertészetet Till Hofmann és Fine Molz vezeti, az ő érdemük az elképesztően gyönyörű bemutatókert is. Nemcsak a kertészeti tevékenységgel foglalkoznak, hanem tervezőirodát is működtetnek, melynek egyik tökéletes referenciája a kertészetben kialakított, tájba illeszkedő bemutatókert is.
Inspirációt szerettem volna gyűjteni Németországban, ez volt a fő célja az utazásomnak, és azt kell mondanom, hogy ez a hely megfelelő célpont bárki számára, aki hasonló motivációval indulna útnak.
Az emlékezetes élmények pedig azzal lettek megkoronázva, hogy sikerült pár szót váltani Till-lel, és alaposan megdicsérni neki a kertet. És a végső meglepetés pedig az volt, hogy találkoztam Botonddal és Veronikával, akik a kertészetben dolgoznak. Csak röviden tudtunk beszélgetni, mert pont megérkezett egy óriási kamionnyi áru, de nagyon kellemes benyomást keltettek bennem ők is. 🙂
A kertészet
A kínálat elképesztően nagy, jó pár növény nekem is újdonság volt. Mindenképpen érdemes átböngészni a Die Staudengärtnerei weboldalát is azoknak, akik érdeklődnek az évelők iránt.
Pár képet mutatok a kertészet kínálatáról, hogy el tudjátok képzelni, micsoda mennyország ez egy növénybolondnak.



A bemutatókert
A bemutatókert a kertészetet szegélyezi, illetve több ágyás van beékelve a kertészet területén is. Bárhol sétálgat az ember, mindig talál valami szemet gyönyörködtető növénykompozíciót a közelben.
A bemutatókert több témát jár körbe, úgy mint a sziklás vidékeket, a sztyeppék növényeit, a prériket vagy éppen a mediterrán vidékeket.
Remélem, ti is találtok jó ötleteket a képek közt. Én megemelem a képzeletbeli kalapom Till és Fine előtt, az biztos.




















A kertészet elérhetősége
A kertészet weboldalát itt érhetitek el: https://www.die-staudengaertnerei.de/
A címük:
Alte Iphöfer Str. 27
97348 Rödelsee
Németország
Oszd meg, ha tetszett!
Iratkozz fel!
Likeold a Kerti kalauz facebook oldalát!
Ha szeretnél virágokról, kerttel kapcsolatos témákról beszélgetni másokkal, csatlakozz a Kerti kalauz zárt facebook csoportjához!
Tedd fel a kérdésed, segítünk, ha tudunk! 🙂
Az is szuper, ha megosztod a saját tapasztalatod, és segítesz vele másoknak!
Kapcsolódó cikkek