Régóta tervezem egy észak-amerikai ihletésű prérikert kialakítását. Már másfél hónapja készen állt a terv hozzá, a növényekre a tavaszi hidegek miatt is kellett várni, de 5-6 hét alatt megérkezett nagy részük.
A tervet megelőzte az ágyás lemérése és méretarányos lerajzolása. Utána egy körvonalzó segítségével megfelelő méretű körökkel rajzoltam be a kiválasztott növények végső méretét.



A tervem az volt, hogy egy klassz prérikertet szeretnék sok-sok fűvel, nemcsak virágokkal. Aki személyesen ismer, az tudja, hogy a füvek szerelmese vagyok. 🙂 Nem volt más út így, sok füvet tettem az ágyásba. A legtöbb tő árvalányhajból lett, mert az nem olyan magas, és az előkertben nagyon elszaporodott.
Tipikus prérifű még a díszköles (Panicum), de abból szintén van az előkertemben, így azt most kihagytam, ráadásul annak a helyigénye is nagy, ezért helyette a nádtippan került bele.
Színvilágban a fehér-rózsaszín-lila-kék vonalon mozogtam, mert a nyugalomérzés elérése volt a célom, és a vörös kerítés előtt a pirosas színek nem mutatnak sehogy, így azoknak nem volt helye. A sárgákat majd hozzák a füvek és a fehér kasvirágok közepe.
A munka a régi növények kiásásával kezdődött. Ezeknek a növényeknek a nagy részét a szomszédaimtól kaptam, így nem sok koncepció volt benne, de tavasszal kétségtelenül virágos volt. Át lettek telepítve a kert más részeibe, és a szomszédokhoz is került vissza belőlük. 🙂
A prérikert talaja
A prérik talaja sovány, nincs benne sok tápanyag, tulajdonképpen átlagos vagy rosszabb minőségű föld. Örülhetnek azok, akiknek homokos, sovány talajuk van, mint nekem, mert nem kell semmit változtatniuk.
És most megdőlt az a hiedelem, hogy szép kert csak jó földben lesz. Ez egyszerűen nem igaz. Jó példa rá a prérikert.
Nagyon agyagos talajra nem ajánlom a prérikertet, mert a növények a rossz vízelvezetés miatt egyszerűen kirohadnak. Javítani lehet a vízelvezetést kvarchomok hozzáadásával, azonban így sem biztos, hogy sikerül a projekt. 🙁
A nagyon tápdús talaj a prérikert növényeit nagyon felgyorsítja, az élettartamuk jelentősen lecsökken. Hatalmas levelek, óriás virágok, aztán pár év múlva game over. Olyan, mintha felgyorsítva élnék az életüket.
Szóval semmi extra, csak kavicsos, homokos, sovány, semmirevaló talaj! 🙂



A prérikert növényei a következőek
- Égerlevelű fanyarka – Amelanchier alnifolia
- Díszhagyma – Allium angulosum ‘Summer Beauty’
- Díszhagyma – Allium ‘Millenium’
- Mediterrán üröm – Artemisia „Powis Castle”
- Üröm – Artemisia arboratum
- Déli borsófürt – Baptisia australis
- Hibrid nádtippan – Calamagrostis ‘Karl Forester’
- Mirigyes pereszlény – Calamintha nepeta ssp. nepeta
- Bíbor kasvirág – Echinacea purpurea (több fajta)
- Bánáti szamárkenyér – Echinops bannaticus
- Piros gólyaorr (fehér) – Geranium sanguineum ‘Album’
- Piros gólyaorr (lilás) – Geranium sanguineum ‘Max Frei’
- Széleslevelű sóvirág – Limonium latifolium
- Bugatölcsér – Penstemon digitalis ‘Husker Red’
- Ligeti zsálya (lila) – Salvia nemorosa ‘Mainacht’
- Ligeti zsálya (kékes) – Salvia nemorosa ‘Bumblesky’
- Szálkafű – Schizachyrium scoparium ‘Ha Ha Tonka’
- Tarka nyúlfarkfű – Sesleria albicans
- Özönfű – Sporobolus heterolepis ‘Cloud’
- Orvosi tisztesfű – Stachys officinalis ‘Pink Cotton Candy’
- Árvalányhaj – Stipa tenuissima (jó sok 🙂 )
- Virginiai veronika (fehér) – Veronicastrum virginicum ‘Album’
Képek a fenti listához
A beültetett ágyás



Video a prérikertről
Nem vagyok túl jó a videózásban, nézzétek el nekem. 🙂
Mi a következő lépés a prérikertben?
Locsolni kell, amíg begyökeresednek a növények. A szárazságtűrő kertnek is kell locsolás az első 1-2 szezonban. Figyeljük a kókadó leveleket, de ne öntözzük túl a növényeket.
Ezután a hosszú, aszályos, forró időszakokban heti egy alapos öntözéssel megelégszik a prérikert, de elegendő csapadékmennyiség mellett anélkül is elvan.
A talaj még kopasz a növények között, ugyan szórtam rá vékonyan komposztot, de így mégsem az igazi, ezért indás ínfüvet (Ajuga reptans) fogok telepíteni közéjük. Az indás ínfű azért jó választás, mert félárnyékos – árnyékos helyeken érzi jól magát, a tavaszi napsütésre kivirágzik, s mire az égető, nyári nap elérné, már az évelők takarni fogják. Nem agresszív a gyökérzete, viszonylag sekély, így az évelők szorítják majd ki idővel és nem fordítva.
Utólag ugrott be, hogy a Geum triflorum is szuper kitöltő növény, megpróbálok abból is szerezni!
Ősszel pedig sok-sok hagymát fogok eldugdosni, hogy amíg megérkeznek az évelők virágai, legyen miben gyönyörködni.
A prérikert kialakításához minimum egy-két évnyi idő és megfelelő növényismeret szükséges, ha szükséged lenne tanácsra, lépj be a csoportba és kérdezz bátran!
Ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel, ha tetszett!

Összeállítottam egy ütős anyagot a kerttervezés alapjairól. Ha magad szeretnéd tervezni a kerted, vagy ha tervezőt kérsz meg rá, akkor is hasznodra válhat.
63 oldalnyi jótanács ingyen!
Kérd most a segédletet pdf formátumban, amíg ingyenes! Ne maradj le róla.
Értesülj elsők közt az új tartalmakról! Tanuljunk a növényekről együtt!
Te is szép kertet szeretnél, ahol öröm kikapcsolódni?
Kerttervezés és tanácsadás a Kerti kalauz írójától, Torsán Lillától
Te is olyan kertet szeretnél, ahol öröm időt tölteni, de nem tudod, hogyan hozd létre?
Van már kerted, de valahogy azt érzed, hogy nem az igazi?
Hogyan lesz olyan a kerted, aminek nem kell a rabszolgája legyél és alacsony fenntartással is szép?
Nem tudod, hogy milyen növényeket válassz a kertedbe és hova ültesd őket?
Vagy épp minden növény tetszik, és folyton vásárlod is őket, de a kert mégsem olyan, amilyennek elképzelted?
Jó hírem van számodra, ugyanis nagyon jó helyen jársz a problémáddal, ha ezeket a sorokat olvasod!
Sok év tapasztalattal a hátam mögött könnyen és gyorsan megtaláljuk együtt a számodra legpraktikusabb és legkellemesebb kertet! A te igényeidre szabunk mindent, és elkerüljük a leggyakoribb hibákat, amiket egy kezdő kertbarát elkövethet.
Keress meg, ha nem boldogulsz egyedül a kert kialakításával!
Hívj most, ne halogasd tovább a kerted szépítését! Élvezd mihamarabb a kertben töltött időt!
Torsán Lilla – +36 30 352 3480 – kertikalauz@gmail.com
Kapcsolódó cikkek
